Az építészet igazi feladata többé nem egyetlen mű, nem néhány együttes, hanem maga a település, maga a város, az emberi környezet egészének alakítása. A tömeges építkezés feladata jelenti azt a célt, amelyet az építészetnek el kell érni, meg kell, meg kell valósítani.
– kezdi egy férfihang a 60-as évekbeli propagandafilmben, ami a panelépítési hullámot reklámozza.
Valahogy mégiscsak meg kellett találni a körítést, miért zsúfolják be az egyre növekvő népességű városok lakóit pici, alacsony belmagasságú, több emeletes házakba. Ezek a kisfilmek hirdették az ezerarcú, praktikus panelépületeket, ahol
az emeletes szekrények lehetővé teszik a téli és nyári ruhák különtárolását.
A tömböket 30-50 évre tervezték, és bár a szakértők szerint akár 100 évet is kibírnak a műszakilag jó állapotú ingatlanok, a kormány német mintára tervezi a bontásukat. De mi lenne velünk panel nélkül? A történelmünk része, ami a háború után tízezrek lakhatását oldotta meg. Mára pedig több mint félmillióra rúg a magyarországi panellakások száma.
Gyorsan, sokat, és leginkább olcsón
1945-ben, a II. világháború után a legnagyobb problémát a lakáskérdés megoldása jelentette. Kocsis János Balázs írása alapján Budapest 38 ezer épületének csupán 14 százaléka maradt épen, 5 százaléka teljesen elpusztult, és 17 százaléka súlyosan sérült. A 290 ezer lakásból 20 ezer megsemmisült, 60 ezer pedig súlyos károkat szenvedett. A polgári lakások zömét államosították, a sokszobás lakásokat felszabdalták, társbérlők osztoztak a helyiségeken. Budapest vidékies peremkerületeit pedig leginkább egyszintes lakóházak alkották. 1949-ig nagyjából felszámolták a háborús pusztítások zömét, megindultak az építkezések, de a lakáshiányt, és a túl gyorsan zajló városiasodást keleti mintára végül a paneltömbök oldották meg. A világháború romjai mellett ugyanis akadt még más gond is az országban, ami nehezítette a lakhatást.
Lázár János számításai szerint ma 549 ezer panellakás van Magyarországon, a Wikipédia pedig ennél is többet számolt, szerintük az ország 788 ezer paneljében a lakosság ötöde élhet. Egészen az 1950-es végétől, 1960-as évek elejétől kezdődött meg a lakótelepek vasbeton tömbjeinek gyártása. Az első panelház 1959-ben épült Dunaújvárosban, és egészen a 80-as évek végéig zajlottak az építkezések. Az 50-60 négyzetméteres lakások pici konyhát, még kisebb fürdőt és külön szobát/szobákat kaptak.
Mikor elkezdődött a magyarországi panelhullám, még
a vasbeton tömbök így kifejezetten modernnek számítottak. Vízvezetékkel, központi fűtéssel szerelték fel a korszerű épületet. A már idézett propagandafilmben ráadásul azt is szuperül megmagyarázták, hogy miért váltak fölöslegessé a régi, nagy konyhaszekrények. A polcok váltották ki őket, a spájzot pedig a szellőzővel ellátott beépített szekrény.
A szocreál még mindig nem panel
Attól még, hogy a Kádár-korszak nagy találmánya a Szovjetunióból érkezett panel, még köze sincs a szocreálhoz. Sokan kötik a lakótelepek stílusát hozzá, pedig a szocreál már rég halott volt, amikor a hirtelen jött urbanizáció és háború utáni állapotok kitaposták a lakótelepek helyét. A panelházak építészeti jellegét a vasbeton tömbök adják, amit a magyarországi üzemekben legyártottak, majd a helyszínen, darukkal emeltek a helyükre. Nem kaptak díszítést, a funkció volt az első.
A szocreál ezzel szemben egy kérészéletű időszakot élt meg, 1949-től hivatalosan 1953-ig, azaz Sztálin haláláig. Szigorú szabályok közé szorították a sztálinbarokkot, ami a szocializmust keresztezte a klasszicizmussal. A szocreál imádta a szimmetriát, a klasszikus elemeket, az avantgarde-ot viszont irtotta. Az építészeknek nem lehetett szabadjára engedni a fantáziájukat, kötött, heroikus formarendszerrel dolgoztak. Sztálin halálával viszont a stílus szétesett, már senki se tudta, hogy pontosan hogy is fogjon a szocreálhoz. Magyarországon Dunaújvárosban lehet megcsodálni, milyen hangulata lehetett a kornak. Ami meg a paneleket illeti, legalább annyi közös nevezője van a szocreállal, hogy nem hagyott sok szabadságot a mérnököknek. Bár a fenti videón hallható pécsi építész szerint a panelek igenis variálhatók, mégsem egyedi épületekről van szó.
A győri lakótelep a legszebb az országban
A házi szavazásunk alapján biztos. Bár nem tartozik az ország legnagyobb lakótelepei közé, egyértelmű győztest hirdethettünk. És ha mást nem, akkor egy korabeli paneles kisfilm örök igazságát biztos, hogy alátámasztotta a versenyünk.
A panel köztudott, hogy város a városban.
Elvégre egy-egy nagyobb tömbben több tízezrek is laknak. Az első, 1959-es dunaújvárosi példa után két évvel később, 1961-ben jött a 15 éves lakásépítési program. A kezdeti kísérleti szakasz után pedig az állam megvásárolta a szovjet, illetve a dán Larsen-Nielsen sablonokat, és megkezdődhetett a tömeggyártás. 1965-ban adták a Szentendrei úti házgyárat, 1968-ban a ferencvárosit. Előbbi a szovjet típust építette meg, rögtön a Flórián téren. Egyből kiderült, mennyire ócska sablonokról van szó, szűk, alig 3 méter szélességű, és szörnyen alacsony, maximum 2 és félméteres belmagasságú paneleket gyártottak. Az összképen ráadásul a monotonitás is rontott, nem volt elég, hogy a salakszínű paneleket unalmasan variálták
A dán minta ennél jóval több szabadságot adott, a ferencvárosi házgyár elsőként Zuglóban építette meg a lakótelepet. Itt már nagyobb volt a belmagasság, és a szobák mérete sem szorította annyira össze a teret. Majdnem 4 és félméter szélességű is lehetett egy lakószoba. A lépcsőházak a homlokzatra néztek, úgyhogy természetes fény jutott a folyosókra, és a paneleket többféleképpen lehetett variálni.
Budapesten, Budafokon, Dunakeszin, Miskolcon, Szegeden, Veszprémben, Győrött, Kecskeméten és Debrecenben. A magyar mérnökök igyekeztek javítani valamelyest az eredeti sablonon, kihozták belőle a maximumot, növelték a szobák szélességét 3,60 méterre. A szovjet sablon híre azonban elterjedt, a dán panel növelte a lakás értékét.
A 80-as évek közepéig elképesztő mennyiségű ház épült dán, de főleg szovjet panelből. A Szentendrei úti házgyár például évi 1800-3300 lakást épített, a ferencvárosi évi 1700-2500-at, Miskolcon és Dunakeszin évente 3600-4200 lakást gyártottak. A számítások szerint a budapesti lakosság 20 százaléka él panelekben, a legnagyobb lélekszámú újpestin úgy 36 ezren, a szintén óriásméretű pécsi panelekben az Uránvárossal együtt majd 100 ezren. Hogy ebből mennyit, hogyan és mikor bontana le a kormány, azt még nem tudjuk. Ráadásul a legtöbb magántulajdonban van. A legtöbb még bírja, jó műszaki állapotban vannak, de ahogy az általunk megkérdezett szakértő is elmondta, az lehet a baj, ha a panelek szerkezete egyszerre adja majd fel.
