Az Alien-rajongók népes táborának hála óriási várakozás előzte meg a Ridley Scott rendezésében készült Alien: Covenant mozikba kerülését, amelyre a legtöbb országban május 18-án és 19-én került sor.
Az egyszerre dinamikus és vérfagyasztó előzeteseknek hála roppant ígéretesnek tűnt a produkció, amelyről aztán az első kritikák leszedték a keresztvizet, ennélfogva az Egyesült Államokban már a nyitóhétvégéjén sem teljesített valami jól: csupán 36 millió dollárért váltottak rá jegyet a nézők.
A gyenge kezdés ellenére a toplista élén debütáló Covenant valódi vizsgája a második hétvégén jött el, azonban utóbb csúnyán kudarcot vallott és mindössze 10,5 millió dollárt tudott összeszedni a hétfői Memorial Day nevű ünnepnappal négynaposra nyúlt víkenden. Ez márpedig történelmi bukás, ugyanis
Forbes magazin szerint az előző negatív csúcsot a Godzilla tartotta még 2014-ből, csakhogy a Universal szörnyfilmje akkor 93 millió dollárról esett vissza 66%-ot.
A Covenant eredményeit vizsgálóEzzel együtt a 2012-es Prometheus folytatásaként és az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál, vagyis az Alien előzményfilmjeként készült sci-fi horror jelenleg 61,5 millió dollárnál tart az Egyesült Államokban, amely még úgy is borzalmasan kevés, hogy a többi országban 101 milliót szedett össze. Kezdhetnek sopákodni a gyártó 20th Century Foxnál, miután egyébként közel sem volt olcsó a Covenant: 97 millióból forgatták.
Sovány vigasz lehet(ne) Ridley Scottéknak, de Magyarországon egész jól muzsikál az Alien: Covenant (előzetes itt): május 18 óta már több, mint 180 millió forintot termelt és ha nincs a múlt héten bemutatott A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, feltehetően még most is vezetné a hazai bevételi toplistát.
A Prometheus után az új filmben már két androidot is megformáló Michael Fassbender, továbbá Katherine Waterston, Billy Crudup, Danny McBride, Demián Bichir, illetve a Dr. Elizabeth Shaw és a Peter Weyland szerepében futólag visszatérő Noomi Rapace és Guy Pearce alkotja a szereplőgárdát.