Tudomány

Meteoroiddal ütközött a szonda, amikor a rossz minőségű képet készítette

A NASA szondája, a Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) évek óta készíti a jobbnál jobb minőségű képeket a Hold felszínéről. Éppen ezért volt meglepő, amikor 2014 októberében egy furcsa, hullámzó felvételt közölt. A kutatók úgy vélik, végre rájöttek, mi állhat a kép rossz minőségének hátterében. A szakértők szerint a felvétel létrejöttének pillanatában épp egy meteoroid találta el a szerkezetet.

Az LRO Camera (LROC) csapata előbb analizálta az érintett felvételt, majd számítógépes szimuláció segítségével próbálta kideríteni, hogy miként jöhetett létre. Az algoritmus alapján a szondát érő objektum egy igen kicsi, mindössze 0,8 milliméter átmérőjű, alumínium sűrűségű meteoroid volt. A parányi méret ellenére az objektum nagyon erősen csapódhatott be, ugyanis megközelítőleg 7 kilométer per másodperces sebességgel haladhatott.

A meteoroid jóval gyorsabban haladt, mint egy száguldó lövedék

– állapította meg Mark Robinson, az Arizonai Állami Egyetem szakértője és az LROC vezető kutatója. A szonda szerencsére sérülés nélkül élte túl a találkozást.

Az LROC három kamerából áll: egy széles látószögű, de kis felbontású; illetve két keskeny látószögű, de nagy felbontású eszközből (NAC-ok). A rázkódás utóbbi kamerák egyikét érte. Ezt a hullámos felvétel elemzésével tudták megállapítani a szakértők.

A csapat azt is kiszámolta, hogy a rázkódást nem egy, az egész szondát érintő történés váltotta ki. A kép elkészítésekor semmilyen problémát nem érzékeltek az LRO-nál, sem a szerkezet napelemei, sem az antennái nem mozdultak el, csak az egyik kamera zavarodott meg. A szakértők ezért úgy vélik, egyetlen kézenfekvő esemény állhatott a jelenség hátterében.

Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy a NAC-ot egy meteoroid találta el

– jelentette ki Robinson.

Az LRO még 2008 júniusában indult útnak, hogy feltérképezze a Holdat és környezetét. Küldetésével rengeteget segít az égitest alaposabb megértésében, éppen ezért nagy szerencse, hogy nem sérült meg az ütközéstől.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik