Sport

A mostani BL-győzelem mutatta meg, mennyire erős a Győri ETO

Hullámhegyek és hullámvölgyek váltakoztak az idény során, de ez a csapat mindig bizonyította az erejét, és amikor kellett összekapta magát – értékelte a női kézilabda Bajnokok Ligája-szezont a győztes Győri Audi ETO KC klubelnöke. Bartha Csaba hétfőn az M1 aktuális csatornán emlékeztetett arra, hogy idegenbeli sikerek után, a címvédő CSM Bucuresti romániai legyőzését követően jelentette be a világklasszis beállós, Heidi Löke október végén, hogy gyereket vár, ami nehéz feladat elé állította a klubvezetést.

Akkor azt mondtam, és most is tartom, hogy ha őt akarja valaki pótolni, akkor férfit kell igazolnia

– ismételte meg, megemlítve még a negatívumok között az idegenbeli negyeddöntős metzi vereséget, illetve azt, hogy menet közben – október elején – a vezetőedző, Ambros Martín román szövetségi kapitány is lett.

Bartha Csaba elismerte, hogy egy ilyen szerepvállalásnak egy klubvezető nem örül, de – utalt rá – a korábban kötött szerződés alapján nem volt ütőkártya a kezükben, hogy ezt megakadályozzák.

Utólag azt gondolom, hogy ő nagyon-nagyon céltudatos ember, rendkívül sokat dolgozik, és talán még inkább motiválta, hogy bizonyítson a győri szurkolóknak, hogy meg tudja állni a helyét két fronton is.

A Gyõri Audi ETO csapata ünnepel, miután 31-30-ra gyõzött a nõi kézilabda Bajnokok Ligája döntõjében a Vardar Szkopje ellen a Papp László Budapest Sportarénában 2017. május 7-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Bajnokok Ligája megnyeréséig nagyon hosszú folyamat vezet el, az első és második csoportkörben és a kieséses mérkőzéseken is jól kell teljesíteni – mondta.

26-26-os állásnál, a rendes játékidő utolsó 50 másodpercének kezdetén azt mondtam, na, ezt modellezze valaki előre, hogy ilyenkor mit kell csinálni, mi a jó döntés, mi a megfelelő figura.

Bartha Csaba megemlítette, hogy nagyon sok munka van ebben a sikerben, a stáb nap mint nap azon fáradozik, hogy a csapatnak mindene meglegyen. Kiemelte a szurkolók támogatását, akik közül sokan idegenbe is elkísérik a kedvenceket, és a hétvégén a Papp László Arénában is rengetegen biztatták az együttest.

Külön kiemelte, hogy “csodálatos fogadtatásban” részesültek Győrben, amikor éjfél után hazaértek.

A Győri Audi ETO KC a budapesti Final Four szombati elődöntőjében 26-20-ra verte a montenegrói Buducnost Podgoricát, majd a vasárnapi fináléban hosszabbítás után 31-30-ra a macedón Vardar Szkopjét, így története során harmadszor nyerte meg a BL-t.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik