Foci

Lionel Messi így is, úgy is pofára esett

Az argentin támadó BL-pályafutásának második leggyengébb produkciójával zárta az idei szezont.

A catenaccio az ajtókon, kapukon használt reteszt jelenti olaszul normál esetben. A futballszakzsargonban azonban mást takar az 1960-as évek óta, amikor a Helenio Herrera irányította Internazionale csapata, a Grande Inter uralta Olaszország és az európai labdarúgást.

Szerda este a Juventus rájuk hajazott, amikor catenacciót, a klasszikus olasz betonvédelmet mutatott be. Allegri megfojtotta a katalán csapat futballját, kiherélte a támadásait.

A Lionel Messi (120 millió euró), Luis Suárez (90 millió), Neymar (100 millió), összességében 310 millió euró értékű támadósor nemhogy képtelen volt feltörni az olaszok védelmét (Barcelona-Juventus 0-0, összesítésben 3-0), de a visszavágón nem tévedés, mindössze egyetlen egyszer találta el Gianluigi Buffon kapuját!

Ezt az egyet ugyan épp Lionel Messi jegyezte, de ettől még a produkciója neki is gyatra volt, lévén hétszer próbálkozott, amiből egyet blokkoltak, ötöt pedig mellé durrantott és a maradék egyet könnyedén hatástalanította Buffon. Ez a teljesítmény Messi BL-pályafutásának második leggyengébb produkciója, 2011-ben, a BATE Boriszov elleni csoportkörös meccsen hat lövése ment mellé.

Messi nem csak gyenge teljesítménye és a kiesés okán esett pofára, hanem szó szerint is, köszönhetően Miralem Pjanicnak. Hogy a Juventus bosnyák középpályása miért nem kapott sárgát, amikor aláfeküdt a levegőben fejelni akaró argentin játékosnak ne kérdezzék, minden esetre tény, Messit rég láttuk ennyire szenvedni. Így is, úgy is.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Eredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

FC Barcelona – Juventus 0-0
Barcelona, Camp Nou. Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto (Mascherano 78.), Piqué, Umtiti, Alba – Busquets, Rakitic (Alcácer 58.), Iniesta – Messi, Neymar, Luis Suárez
Juventus: Buffon – Dani Alves, Bonucci, Chiellini, Alex Sandro – Khedira, Pjanic – Cuadrado (Lemina 83.), Dybala (Barzagli 75.), Mandzukic – Higuaín (Asamoah 88.)

Sárga lap: Iniesta (41.), Neymar (44.) ill. Chiellini (57.), Khedira (64.)

Összesítésben 3-0 a Juventus javára.

AS Monaco – Borussia Dortmund 3-1 (2-0)
Monaco, II. Lajos Stadion. Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)

Monaco: Subasic – A. Touré, Glik, Jemerson, Mendy – B. Silva (Raggi 90.), Moutinho, Bakayoko, Lemar – Mbappé (Germain 81.), Falcao (Dirar 67.)
Dortmund: Bürki – Piszczek, Papasztathopulosz, Ginter, Guerreiro (Pulisic 72.) – Weigl – Durm (Dembelé 27.), Kagava, Sahin (Schmelzer 46.), Reus – Aubameyang

Gólszerző: Mbappé (3.), Falcao (17.), Germain (81.) ill. Reus (48.)

Összesítésben 6-3 az AS Monaco javára.

BL-elődöntőbe jutott:
AS Monaco, Atlético Madrid, Real Madrid, Juventus,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik