A 2019-ben életbe lépő új alkotmány értelmében az elnök gyakorlatilag rendeletileg kormányozhatna, könnyedén feloszlathatná a török törvényhozást és személyre szabhatná az igazságszolgáltatást. Erdogan évek óta hatalma bebetonozásán mesterkedik: miután két miniszterelnöki ciklus után harmadjára már nem indulhatott a kormányfői posztért, 2014-ben átült az elnöki székbe, de politikai támogatottság híján nem tudta napirendre vetetni az elnöki rendszer bevezetését célzó alkotmánymódosító referendumot. A fordulópontot a tavaly júliusi puccskísérlet hozta meg, ami megfelelő mozgásteret biztosított arra, hogy a radikális jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártjának (MHP) segítségével napirendre erőltesse a fokozottabb belpolitikai stabilitást célzó alkotmánymódosító népszavazást.
Még nincs itt Amerika
A török kormány érvelése szerint az alkotmánymódosítás célja az amerikaihoz hasonló elnöki berendezkedés létrehozása, ez azonban több ponton is sántít, hiszen az USA-val ellentétben Törökországban sem a legfelsőbb bíróság, sem pedig a törvényhozás nem képezi majd a végrehajtó elnöki hatalom ellensúlyát.
Ráadásul az új alkotmány pont Erdogan első államfői ciklusának kifutásakor lép majd teljesen életbe, ekkor nyílik majd lehetőség az új elnöki pozíció betöltésére kétszer ötéves ciklusra, és mivel a jelenlegi elnökség ebbe nem fog beleszámítani, ezért Erdogan akár 2029-ig is irányíthatja az országot, lekörözve ezzel a modern Törökország összes korábbi vezetőjét, beleértve a szekuláris török köztársaságot megalapító Musztafa Kemal Atatürköt is.
A „demokrácia-villamosos” idézet pikantériája, hogy Erdogan a kormányzó Igazság és Fejlődés pártjának 2001-es megalapítása előtt mondta el. Vagyis már karrierje kezdetén sem számított mérsékeltnek, napjainkra egyre autoriterebbé váló viselkedése pedig arra enged következtetni, hogy kezdetben pusztán pragmatikus okokból öltötte magára a „jobbközép reformer iszlamista” köpenyt.
Mindezt még annak érdekében, hogy Ankara 2005-ben megkezdhesse az uniós csatlakozási tárgyalásokat. A miniszterelnökből lett államfő első kormányzati ciklusa idején mérsékelt konzervatív, az európai integrációra nyitottabb, Nyugat- és Izrael-barát álláspontot képviselt. Arról próbálta meggyőzni a Nyugatot, hogy a demokratikus értékek tiszteletben tartása és a muzulmán kulturális önazonosság korántsem összeegyeztethetetlen egymással, párhuzamot vonva a nyugati kereszténydemokrata pártok és az általuk megvalósítani kívánt modell között.
Menekülés a totális hatalomba
Ironikus módon a török kormány 2004-ben éppen Erdogan vezetésével törölte el a halálbüntetést, amit most ugyanő vezetne vissza a török jogrendbe. Ez végleges szakítást eredményezne Törökország uniós csatlakozási tárgyalásait illetően, ám a teljes jogú tagságról Ankara vélhetően egyébként is lemondott már. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne hozhatná ki a legtöbbet az EU-val történő alkudozásból. Erdogan részben annak tudatában vált egyre autokratikusabb vezetőjévé az egy évtizede még az iszlám demokrácia példaképének tekintett Törökországnak, hogy Ankara szerepe jelentősen felértékelődött a menekültválságban.
Európa mindeközben pár erőtlen nyilatkozaton felül szinte semmit sem tett a Törökországgal megkötött menekültügyi megállapodás megóvása érdekében. A referendum után Erdogan rögtön kapott az alkalmon, és újabb három hónapra meghosszabbította a puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot a politikai és szabadságjogok jelentős korlátozásával. A referendummal kapcsolatban egyenesen úgy fogalmazott, hogy
új Törökország születik, amelyet nem lehet többé az uniós csatlakozással vagy a menekültügyi paktummal fenyegetni.
Pedig valójában éppen az ellenkezőjét láthatjuk: a török elnök helyzeti előnyének tudatában többször is azzal fenyegette meg az EU-t, hogy amennyiben az nem tarja magát a vízummentesség megadásához, menekültek millióit engedi majd a kontinensre. (A török kormány részben fel is függesztette a tavaly márciusban életbe lépett paktumot.) Ugyanakkor nem valószínű, hogy Ankara teljesen elállna a kötelezettségeitől, már csak az menekültek átvételéért cserében beígért pénzek megkezdett folyósítása miatt sem. De a Törökországba áramló külföldi befektetésekre és a török gazdaság egészére ugyancsak visszaütne, ha az ország kritikus mértékben elszigetelődne az uniótól.
