A men.com 1,3 millió dollárért cserélt gazdát, az új tulajdonos a site-on olvasható hirdetmény szerint januárban indítja szolgáltatását.
Rekordösszegről szó sincs, talán sokan emlékeznek még, hogy 1999 végén a business.com 7,5 millió dollárért, néhány hónappal később a loans-com 3 millió dollárért kelt el, de azután a Nasdaq zuhanórepülésével párhuzamosan elcsendesedett a domainpiac is, az elmúlt három-négy évben nem hallottunk szenzációs üzletkötésekről.
A vevőről keveset tudni, ők egyelőre a Men.com LLC cégnév mögé bújnak, viszont az eladó, Rick Schwartz ismert domainbróker, a men.com mellett van még vagy négyezer domain a portfoliójában. Szerinte, ha kicsit még vár, nagyobb árat is megkaphatott volna a domainért, de kellett a pénz, mégpedig épp arra, hogy további domainneveket vásároljon, lehetőleg addig, amíg ezek megfizethetők, és nem kap vérszemet a piac. Schwartz a men.com-ot 1997-ben egyébként 15 ezer dollárért vásárolta, és már bőven megkereste az árát, hiszen korábban napi 200 dollárért adta bérbe.
