Mély gyászba borult a magyar és az európai közvélemény 1490. április 6-án: Bécsben meghalt Mátyás király. Rövid távon várható volt, hogy az erős uralkodóval sírba száll az erős állam is, megnyílik a lehetőség a zavarosban való halászásra. Sokak azonban már látták gyülekezni a sötét fellegeket: Mátyás utódjának lesz annyi ereje, hatalma, tekintélye, hogy útját állja a töröknek?
Nem volt. Az ország hamarosan élethalálharcra kényszerült, és alig öt évtized múltán a középkori Magyar Királyság a gyakorlatban megszűnt létezni. Ez az, amiért a következő nemzedékek még inkább siratták Mátyást.
Hirtelen rosszul lett
Virágvasárnap volt, április 4., a negyvenhét éves király nyilvánosan, derűs arccal ünnepelt. Aznap reggelizni nem volt ideje, idővel gyengeség vett rajta erőt, visszavonult belső szobáiba, de még sokáig nem evett – írja Antonio Bonfini, Mátyás történetírója. A királynét várta, rosszul érezte magát.
Míg reá várakozott, hogy valamit egyék s erőtlenségét elmulassza, Péter kulcsárral picenói fügét hozatott. Ez azonban állott, romlott volt. Mikor a király megízlelte, úgy felháborította az ostoba kiszolgálás, hogy haragra lobbant. Eközben érkezett meg a királyné; tőle telhetően csillapítja, csendesíti, nyugtatja férjét. A királyné az ebédre terelte a szót s mindenféle ízletes étekkel szolgált neki, de ő nem nyúlt semmihez. Azt mondja, feje szédül, szeme homályosodik. Hálószobájába viteti magát.
Ekkor hirtelen szélütés éri.
Mátyás a halállal küzd
Aki csak a környéken volt, minden főúr és főpap rémülten ágya mellé sereglett, de senki nem mert hozzáérni, de még csak szólni sem. Láthatóan komoly fizikai fájdalmak gyötörték, beszélni sem tudott.
Csak azt kiáltozta: »jaj, jaj! « és »Jézus! « Más szót nem tudott kimondani.
Az orvosok is reszketve álltak, egyedül a királyné, Aragóniai Beatrix cselekedett. Kifeszítette Mátyás száját, erővel próbált “valami éltető orvosságot” belepréselni. Fülét, haját, ujjait húzogatta,hogy magához térjen, a kor orvoslási szokásai szerint elkötözte kezét, lábát. A fülébe kiáltozott, felnyitogatta kifordult szemeit. Semmi nem használt.
A király pedig mindinkább növekvő fájdalmában nyög, ordít, mint az oroszlán; magával a halállal küzd.
A körülállók csendben zokogtak. Megszakadt a szívük, hogy száz meg száz csatában annyit vigyázták urukat, és most tehetetlenül kell nézniük haláltusáját. Aggódtak magukért és az országért is, tudták jól, ha a király meghal, felborul minden, eluralkodhat a zűrzavar.
Éjjel hatalmasakat kiáltott, hajnalra nyugodott meg annyira, hogy néhány órát aludt. A hétfőt egész nap a hátán fekve töltötte, merően nézett előtte álló fiára, a királynőre: mintha valamit mondani akarna nekik, de hang nem jött ki a torkán. Próbálkoztak, ha érti őket, adjon jeleket, kérdezgették, mit kíván. Hiába. Ismét kábulatba esett, Beatrix ismét mindent megtett, hogy visszahozza.
A harmadik napon, mely Marsról kapta nevét [kedden], délelőtt hét és nyolc óra között, miközben egyre hörgött, s mintha isten bocsánatáért esdekelne, különböző jelét adta őszinte bűnbánatának, hányás közben végül kilehelte lelkét. – Haláltusájakor gyomrában hirtelen diónyi gömb támad, emelkedik, s csuklást okozva torka irányába tart. Midőn nyeldeklőjéhez ér, a király nyomban kiadja a lelkét.
Mérgezés vagy természetes halál?
Már a temetés után elindultak a találgatások gyilkosságról, mérgezésről, gyanúba keveredett Beatrix és az a bizonyos füge is.
Történészek a természetes halál mellett érvelnek. Felhívják a figyelmet, hogy a király évek óta súlyos beteg volt: a gyakori háborúk, sebesülések, a a tábori élet viszontagságai megroppantották egészségét. Állapota halála előtt egy évvel súlyossá vált, járni sem tudott, hordszéken vitette magát. 1489 őszén köszvénye kiújult, lábai bedagadtak, gyakran láz kínozta.
Maga a király és környezete is “sejthetett” valamit. Mielőtt Bécsbe indult, fiára, Corvin Jánosra bízta a kincstárat, a budai várat, és átadta neki a Szent Koronát őrző láda kulcsát. Bakócz Tamás királyi titkár pedig 1490. március 12-én eladományozta bécsi házát…
A világ királya
Egy naiv, kedves népmonda mutatja, az utókornak mennyire fontos Mátyás emléke. E szerint a király a tízszeres túlerőben lévő ellenség elől húzódott vitézeivel a “Budai-hegy” gyomrába, amely menedéket nyújtva megnyílt előttük. Ott vár ma is. Kőasztal mellett ül, az asztalon egy aranypénz, amit őszülő szakálla lassan körbe-körbe nő. Ha harmadszor is körbeéri, Mátyás király és maroknyi harcosa felébred, elhagyja a barlangot.
Visszamennek a hársfához, amelynek árnyékában mindannyian elfértek, amikor annak idején menedéket kerestek. A fa azóta rég kiszáradt már, de a király érkeztére újra kizöldül. A fa körül, a réten pedig várja már Mátyást a világ minden királya és császára teljes seregével együtt, hogy a világ uralkodójává válassza.
Attól kezdve a világ összes népének egy királya lesz, Mátyás király, és az egész földön egy hit fog uralkodni.
