Közélet

Álfuvarozók fújták meg magyar cégek milliós árukészleteit

alfuvaruzo-elfogasa(960x640).jpg (álfuvarozó)
alfuvaruzo-elfogasa(960x640).jpg (álfuvarozó)

Egyebek mellett csokoládé-bútor- és italszállítmánynak veszett nyoma. Egy-egy akcióval milliókat kaszáltak.

Interneten hirdette magát egy „álfuvarozó cég” és több kamionnyi áru szállítását vállalta el, de a rakományok soha nem érkeztek meg a célállomásra. Az ügy kapcsán négy férfit őrizetbe vettek a rendőrök – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

A nyomozás adatai szerint egy romániai vállalat tett feljelentést, mivel 2012. január 20-án megrendelték több mint 20 tonna fagyasztott hús szállítását egy magyar cégtől, és bár az árut el is vitte a kamion, de utána köddé vált. Kiderült, nem ők voltak az egyetlenek, akiket az álfuvarozók átvertek. Több kamionnyi holmit – egyebek mellett csokoládé-bútor- és italszállítmányt – lovasítottak meg.

A csalók a szállításhoz használt jármű rendszámát hamisra cserélték, mielőtt átvették az árut, a sofőröknek pedig hamis forgalmi engedélyeket, jogosítványokat és és személyi igazolványokat adtak. Egy-egy akcióval 3 és 40 millió forint közötti kárt okoztak.

A gyanúsítottakat összehangolt akcióban, négy különböző helyszínen, de egy időben fogták el kedden: egy 40 éves férfit Gödöllőn, három cinkosát pedig egyikük monori lakásán. A házkutatások alatt a nyomozók egy gépkarabélyt és két gáz-riasztó fegyvert foglaltak le, ezeket szakértők vizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik