A határozat szerint a K&H Equities-nek működőképességét biztosító tőkehelyzet elérése érdekében tőkeemelést kell végrehajtania. Tulajdonosai egyetértésével helyreállítási tervet kell készítenie, illetve a tulajdonosoknak a magyar jog szerint érvényesíthető, feltétel nélküli kötelezettségvállalásról szóló dokumentumot kell bemutatnia, ami a vállalt kockázatokra és jövőbeli kötelezettségekre elegendő tőkehelyzet biztosítását garantálja. 2004. január 31-ig a K&H Equities-nek el kell juttatnia a felügyelethez a 2003. december 31-i fordulónappal készített, jogi szakvéleménnyel alátámasztott és a könyvvizsgáló által jóváhagyott dokumentumot a helyreállítási terv végrehajtásáról. E dokumentumot rendkívüli adatszolgáltatás keretében minden negyedévben meg kell tennie az értékpapírcégnek. Ugyancsak 2004. január 31-ig – 2003. december 31-i fordulónappal – könyvvizsgáló által jóváhagyott dokumentumot kell eljuttatnia az elszámolt értékvesztésről, illetve a tartalékokról – áll a felügyelet határozatában.
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 10:26 Egy albertirsai kisiskolásnak kellett éjszakánként felkelnie a pár hónapos síró kistestvéréhez, hogy ne rázza a drogos anyja
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 15:03 Menczer szerint Magyar Péter Varga Judit felelősségét állítja a középpontba a kegyelmi ügy elővételével
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
