Eddig több mint egy tucatnyi ország állította le az amerikai marhahús importját a fertőzés átterjedésének megakadályozása céljából: a teljes amerikai marhahúskivitel harmadát felvevő Japán, továbbá Dél-Korea, Mexikó, Kína, Oroszország, Vietnam, Kolumbia, Venezuela, Argentína, illetve más latin-amerikai államok. Az amerikai marhatenyésztők országos szövetségének becslése szerint évi 6 milliárd dolláros kár érheti az Egyesült Államokat a kieső export és belföldi eladási árak várható csökkenése miatt. Kanadai importból származik az a szarvasmarha, amelynél a szivacsos agysorvadás tüneteit észlelték a minap az amerikai hatóságok. Ron DeHaven, az amerikai mezőgazdasági minisztérium fő állatorvosa szombaton újságírókkal közölte, a BSE-fertőzött Holstein tehén abból a 74 darabos marhacsordából származik, amelyet 2001-ben importáltak a kanadai Alberta tartományból Idaho államba. Az állat 1997 áprilisában jött napvilágra. Ezeket az állatokat tejtermelés céljából vásárolták, két és fél éve érkeztek az ország területére és valószínűleg többségük még él – mondta az illetékes. Hangoztatta: az, hogy a csorda egyetlen tagjáról kiderült a BSE-fertőzöttség, még nem jelenti, hogy valamennyi állat szivacsos agysorvadásban szenvedne. Az Egyesült Államok elveszítette csaknem teljes marhahúsexportját néhány nappal azután, hogy bejelentették, felfedezték az országban az első, szivacsos agysorvadásban szenvedő szarvasmarhát.
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 03:30 Rosta Miklós: Szegediként pikáns itt játszani, de jó érzés Veszprémben magyarként játszani
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 15:25 Bakács Tibor Tóth Gabiról: Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 16:13 Rogán elmondta, arra kérte a titkosszolgálatokat, hogy mérjék fel, Ukrajna szabotálja-e a magyar energiarendszert és a választásokat
- 15:47 Hann Endre: A kormányváltást akarók aránya a legfontosabb kutatási adat
- 16:55 „Az volt bennem, nehogy még velem fizettessenek kártérítést” – mondta a vállalkozó, akit bérgyilkossal öletett volna meg a végül csak pénzbüntetésre ítélt rokona, egy ügyvédnő
- 15:06 A Fidesz-közeli MCC főigazgatója aggódik a választás eredménye miatt
- 17:39 Május végéig rács mögött maradhat a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál és az élettársa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
