Belföld

Megérkezett a fideszes a Figyelőhöz, felmondott a rovatvezető

Miután a Terror Háza igazgatójának újonnan létrehozott K4A Lapkiadó nevű cége decemberben megvette az egyik legrégebbi és legnagyobb befolyású hetilapot, nagy átalakítások indultak. A Figyelő arról ír most, hogy:

január 26-tól háromtagú szerkesztőbizottságot állít fel, amelynek feladata a lap megújítása. A szerkesztőbizottság elnöke Lánczi Tamás, tagjai L. Simon László és Tallai Gábor.

Lánczi a kormányközeli Századvég vezető elemzője, L. Simon korábbi államtitkár, képviselő, Tallai pedig a Terror Háza programigazgatója. Az ő feladatuk lesz, hogy értékelik a lap piaci helyzetét, javaslatokat dolgoznak ki a nyomtatott és online verzió intellektuális, szerkezeti és vizuális megújítására, valamint felelnek az átalakítás sikeres megvalósításáért.

A Figyelő nemrég Fazekas Sándor miniszterrel a címlapján jelent meg, most Simicskó István miniszterrel.

Úgy tudni, a bejelentést követően felmondott a hetilap vezető újságírója, a pénzpiac-rovatot vezető Brückner Gergely. A 24.hu utolérte az újságírót, de ő nem kívánja kommunikálni a fejleményeket. Utolértük Lambert Gábort, a Figyelő főszerkesztőjét is, aki azt mondta, jelenleg tájékozódnia kell a helyzetről, csak ezután tud majd érdemben nyilatkozni.

A Figyelő legutóbbi ismert példányszáma 7-8 ezer körül mozog. Nemrég költözött a tulajdonoscserén átesett hetilap abba az irodaházba, ahol egyébként az Index szerkesztősége is működik. Ez az irodaház szintén Schmidt Máriához köthető.

A Figyelő korábbi tulajdonosa, a Mediacity Kft. több mint egy éven át felszámolási eljárás alatt állt. Ezt követően került a hetilap a Terror Háza igazgatójához. A felvásárlást követően a szerkesztőség tagjai még optimistán vagy semlegesen nyilatkoztak, az új kiadó által delegált stábról azt mondták portálunknak név nélkül, egyelőre profinak tűnnek. Ez az optimizmus vagy semleges vélekedés mostanra – alig több mint egy hónappal később – teljesen eltűnni látszik, ma név nélkül több munkatársról is azt hallottuk, hogy távozni készül. Egyéni élethelyzetektől függ, hogy ezt ki és mikor fogja megtenni.

L. Simon László, a Figyelő szerkesztőbizottságának tagja egyébként ma azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy nem akar független hetilapot csinálni. Azt is mondta, nem tartja összeférhetetlennek a politikusi mivoltával új szerkesztői szerepkörét.

Mai másik médiapiaci fejlemény, hogy a Class FM országos frekvenciája akár évekig néma maradhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik