Belföld

A nemzet erejét a fegyverét használni képes polgárai adják

A honvédelmi miniszter szerint ezért kell a sok lőtér.

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt képviselője kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, illetve a honvédelmi minisztertől, mi alapján, milyen céllal döntött a kormány a lőtérprogramról. Simicskó István szerint ez igazán egyszerű.

Hazánk több mint ezer éves történelme nem hagy kétséget afelől, hogy nemzetünk ereje mindig is a fegyverét ismerő és azt használni képes állampolgárainak felkészültségére, elszántságára és összefogására épült, így ezen jártasság évszázados gyökereinek, kultúrájának meglétét Magyarországon nem lehet elvitatni.

A cél ezen ismeretek megszerzésének elősegítése, mert a sportokban jártas, edzett, a közösségéért és a hazájáért tenni akaró polgárok együtt, közösen képesek erős nemzetet formálni. (Ez lehet a magyarázata a birkózóknak tett visszautasíthatatlan ajánlatnak is – a szerk.)

Ez nem az ország militarizálása

A szervezetileg egységes, rendszerszemléletű megközelítésben felépített, biztonságos, szakmailag felügyelt, gazdaságosan működtetett sportlövészet a társadalom széles rétegeinek elérhető biztosítása

nem jelenti a fegyverviselés elterjesztését, vagy az arra vonatkozó szabályok fellazítását, különösen nem jelenti az ország militarizálását.

A nemzeti múlt mellett a koncepció kialakításakor a kormány széleskörű nemzetközi szakmai elemzéseket hajtott végre. Olyan országok rendszereit vizsgálták, ahol a tartalékos rendszert megalapozó, a társadalom honvédelmi nevelését célzó programot működtetnek, és támogatják, fejlesztik a sportlövészet kialakítását és elterjedését.

A honvédelem és társadalom szoros kapcsolatának szükségessége megkérdőjelezhetetlen, hiszen a honvédelmi rendszerünk hatékonyságára a Magyar Honvédség teljesítménye mellett az állampolgárok honvédelem ügyéhez történő hozzáállása és az abban való aktív részvétele is meghatározó befolyással bírt és bír mind a mai napig. Ez a felkészültség és kötelességtudat képes megfelelő alapot nyújtani egy hatékony tartalékos rendszer kialakításához és eredményes működtetéséhez.

A koncepció – a miniszter szerint – teljesen összhangban van a Honvédelmi törvényben foglalt irányelvekkel.

“Egészséges” hazafias érzület is kell

Honvédelmi rendszerünk fenntartásához a Magyar Honvédség munkája mellett kiemelten fontos az állampolgárok honvédelmi szempontú aktivitása, képességeik bevonása, az egyének egészséges hazafias érzületének és honvédelmi felkészültségének erősítése.

A miniszter közfeladatnak tartja az állampolgárok önkéntes honvédelmi felkészülésének biztosítását, szerinte az általános fizikai felkészültségen túl különösen a honvédséghez
köthető sportok, így

a lőkészség fejlesztését tartjuk honvédelmi szempontból kiemeltnek, amelyhez a megfelelő hátteret nyújtó körülmények és infrastrukturális feltételek biztosítása szükséges.

A kormány a következő 3 évben 27 milliárd forintot költ a lőterek fejlesztésére: 197 lőtér és lövészklub létesül, de az Országos Lőtérfejlesztési Program második ütemében már csak kisebb méretű, kisebb beruházást igénylő lőterek fejlesztését tervezi, vélhetően már nem kell hasonló nagyságrendű költségvetési forrás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik