Erős hetet zárt a töretlennek tűnő kormányzati kommunikáció. Szombaton Orbán brüsszeli sajtótájékoztatóján a Népszabadság bezárásáról kérdezték a miniszterelnököt, akinek válasza úgy szólt: a sajtószabadság kérdése és a médiapiac kérdése nem tartozik a kormányra, mire az újságíró visszakérdezett, jól értette-e Orbán szavait, amire a miniszterelnök reakciója a következő volt:
nem olyan régen ülünk itt, mondtam volna ilyet?
Aztán jött október 23-a, nemzeti ünnepünk, és a Kossuth téri megemlékezésre viszonylag sok jelzőt lehetne használni, de a békés nincs ezek között. A tüntetés verekedésbe torkollott, nemcsak a fütyülés ment nagyüzemben, hanem – a többi közt – a zsidózás és az anyázás is: a Kossuth tér a gyűlöletkampány eredményének színhelyévé vált. Azonban azt videók támasztják alá, hogy a Himnusz alatt elcsendesedett a Parlament előtti tömeg.
Ehhez képest a kormányközeli média több csatornája, többek közt az Origo, a köztévé és a Tények is lehozta, hogy kifütyülték a Himnuszt a téren. Ez a két esemény is mutatja, hogy két nap alatt két olyan eset történt, amikor nem az újságírók állítják, hogy a kormány hazudik, hanem egész egyszerűen
Ha a Himnusz alatt nem is, Orbán beszéde alatt komolyan odatették magukat a sípolók október 23-án, úgy, hogy a beszédből alig hallatszott valami. Ehhez képest a miniszterelnök Facebook-oldalára felkerült videóban alig hallható a beszédet elnyomó hangzavar. Ez két lehetőséget feltételez: a miniszterelnök vagy nem gondol arra, hogy két kattintás után kiderül, manipulálták a videót, vagy úgy gondolja, megteheti és neki úgyis elhiszik majd ezt is.
Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője a 24.hu-nak az mondta, nyilvánvalóan eldurvult a kormány kommunikációja, aminek az eredménye az, hogy
Ezért van az, hogy egészen nyilvánvaló hazugságok terjednek el futótűzként a médiában, a közhangulatban pedig eluralkodott, hogy valakit megütni egyszerűen benne van a pakliban.
Az állam legitimálta, hogy szabad a másikat utálni.
Polyák szerint nem is a hazugság a lényeg, hanem az azzal érkező érzelmi töltet. Viszont úgy gondolja, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a népszavazási kampány során elköltött több milliárd forint sem volt elég arra, hogy legalább az emberek felére hatást gyakoroljon. Így a médiajogász szerint még mindig többségben vannak azok az országban, akik változást szeretnének és nem hagyják, hogy manipulálják őket.
Egymást utáljátok, ránk meg szavazzatok
Hozzátette, az sem igaz, hogy az a 3,2 millió nemmel szavazó megegyezik a Fidesz és a Jobbik szavazókörével, hiszen vannak olyan Fidesz-szavazók, akiket nem tudott meggyőzni a kampány, és vannak olyan idősebb, alapvetően nem jobboldali érzelmű emberek, akik csak a közmédia adóiból értesültek a világban zajló eseményekről, így ők is a kampány áldozatává váltak.
Azonban Polyák nem becsülné le a médiafogyasztók ellenálló képességét. Azt mondja, a kormány egy olyan létező propagandamodellt használ, aminek a következménye például az is, hogy a közönség egyik fele abban is kételkedik, ami igaz lenne, a másik fele pedig úgy gondolkodik, hogy “ha ő mondja, biztos, igaz”.
A Fidesznek elképesztő bűne az, amit a magyar társadalommal tett a menekültválság kapcsán a saját politikai célja miatt.
A médiajogász szerint ennek tudható be az is, hogy az emberek egymás iránti bizalma csökken, viszont nehéz bárkit ebből a helyzetből kirángatni, hiszen az emberek nem szeretnek azzal szembesülni, hogy manipulálják és bábnak használják őket. Ráadásul, a nyilvánosan elmondott szavakban a bizalom legtöbbször érzelmi alapú és persze érvényes az is, hogy ha valamit sokszor ismételnek, azt az emberek előbb-utóbb elhiszik.
Polyák szerint éveknek, évtizedeknek kell eltelnie addig, amíg a kormány által okozott károk orvosolhatóak lesznek.
A baj az, hogy egy alapvetően frusztrált társadalom kapta ezt az egészet a nyakába. Az emberek nem tudják elviselni, hogy a kudarcaiért nem ők felelősek, ezért okolják ma a migránsokat, aztán holnap majd a cigányokat, aztán a sípolókat.
Kérdés, hogy azt a rengeteg embert, akit beszippantott a gyűlöletkampány, hogyan lehetne kirángatni abból a képzeletbeli sötét alagútból, aminek az oldala csak olyan üzenetekkel van tele, hogy kit kell gyűlölni éppen és miért. Felmerül, hogy az ellenzéki, illetve független sajtó mit tud ezzel a helyzettel kezdeni, mennyire az ő felelősségük ennek a kezelése, megoldása.
Majd egyszer valaki jön és megold mindent
Polyák úgy gondolja, hogy a nem kormányközeli média a kampány alatt is megfogalmazta a kritikus véleményét, viszont az ellen oldal számára ez csak annyira volt jó, hogy megerősítse őket abban, amiben hinni akartak. Ugyanis ezek a médiafogyasztók csak arra vágynak, hogy megerősítést nyerjenek a saját álláspontjuk ellen, így
Szerinte ellensúlyt képezni egyedül az RTL Klub tudna, hiszen ők azok, akik ehhez elegendő embert képesek elérni nap mint nap. Viszont ez egy nehéz és egyben hálátlan szerep is a csatorna számára, arról nem is beszélve, hogy a felelősség sem az övé.
A kutyát nem érdekel, mit ír a Magyar Idők, még Orbánt sem, azzal nem lehet igazán érzelmeket felkorbácsolni. Nem az vagy a Magyar Hírlap fog választást nyerni, hanem a TV2 vagy Andy Vajna egyre bővülő rádiós birodalma. Ezeket kell igazán ellensúlyozni.
A médiajogász szerint önbecsapás azt gondolni, hogy ebben, ezen az érzelmileg túlfűtött társadalmon a kormánykritikus sajtó jelenleg tudna változást elérni. Úgy véli, addig nem lesz változás, amíg nincs képviselője a társadalom többségében megjelenő elégedetlenségnek. De abban a pillanatban, hogy lesz egy hiteles alternatíva, fontossá válik majd, hogy vannak olyan médiumok, akik ezekben az időkben is képviselték a tisztességes hírközlés oldalát.