Közélet

Tudta? Gyurcsány nem használ dezodort, háza mellett focipálya van

Gyurcsány fél hatkor már kávét főzött, utána csapónak állt, bevallotta, hogy már „öregecskedő” férj, és azt is, hogy egykor csodálta Orbánt, és mindenről ő tehet.

Az ATV „Magánszféra” című műsora ezúttal a volt kormányfőt mutatta be. A Demokratikus Koalíció elnöke egyebek mellett elárulta, hogy egy héten legalább kétszer, reggel 7-kor az alagsorában edz. 2006-2009 között heti hétszer futott, így tudta magából kiadni a feszültséget.

Amikor miniszterelnöksége alatt moziba ment a családdal, két testőr kísérte el őket. Az egyik civil ruhás testőr előttük, a másik mögöttük vigyázott. A kertje most is be van kamerázva, aminek nem örül. Mindig ki akart törni, de a házimunkából most is kiveszi részét: mosogat, vasal, bevásárol, főz (ezt bizonyítja is a műsorban). Gyakran ő viszi Marcit a bölcsődébe.

Nagyon szereti a tornacipőket, de még sosem járt manikűrösnél, kozmetikusnál. Nincs rajta gyűrű, óra, ékszer. Nem használ dezodort, szerencsés típusnak vallja magát, mert nem izzadós. (Alelnöke tegnap kapta meg a választ arra, hogy „Milyen szag lehet a Fidesz-frakcióban és a kormányüléseken?”)Nem használ borotvahabot, vizes borotvával szedi le az arcszőrét.

Úgy véli, az őszödi beszéd terhét cipeli élete végéig és még utána is. Jó alvó, lefekvés után három perccel már alszik, egészen hajnalig. Kétszer volt álmatlan éjszakája, egyszer, amikor Medgyessy Péter felkérte miniszternek, és persze az őszödi beszéd után.

Majdnem három évig egy pénzügyi- majd nemzetközi pénzügyi tanácsadó cégnél dolgozott. Eleinte „majdnem kifutófiú” volt, majd igazgató lett. Tanácsára nagyon nagy jövedelmekre tesznek szert az emberek. Nincsenek ingatlanbefektetései, értékpapírokban tartja a pénzét.

A felesége kérésére nem próbálta még ki a bungee jumpingot és az ejtőernyőzést. Ha Klára megengedné, szívesen kipróbálná. Ő nem bánná, ha felesége is kipróbálná magát a politikában, de ezt őrá bízza. 10 éve még 4,5 milliárdra becsülték a vagyonát. Ennek a felét, vagyis 2 milliárdot a politika miatt bukott el. Nemsokára minden befektetésétől megválik.

Volt már olyan, hogy Putyin váratlanul felhívta a születésnapján, de már a telefonszámát sem tudja, nem tartják a kapcsolatot. Szerinte nem ő változott. Putyin 2011-2012-ben két választáson is csalt és mára átment autokratába.

Saját bevallása szerint 1989-1990-ben csodálta Orbán Viktort. Kötcsei háza mellett nála is focipálya van, de azt nem neki építették. Nem a kormányfő személyével van problémája, hanem a politikájával, de szóba hozza azért a pocakosodást is, mondván, rajta is van most néhány plusz.

Elmondása szerint nem urizál: egy ötéves Skodával, kinyúlt pulóverben jár, kétéves a telefonja, nem adna többet 70 ezer forintnál egy öltönyre. Gyurcsány a teljes fizetését eladományozza. Minden hónap harmadik napján húsz embernek utalja a pénzt, hogy segítse őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik