Tudomány

Úgy tűnik, egyre zsugorodik a Merkúr

Az hagyján, hogy eleve ez a Naprendszer legkisebb elismert bolygója, de még zsugorodik is.

Nature Geoscience-ben megjelent tanulmány a NASA MESSENGER nevű szondája által közölt képeket elemzi. Az űreszköz még 2011 márciusában állt Merkúr körüli pályára, mégis igen valószínű, hogy az új felfedezése egyben az egyik legfontosabb is. A felvételek alapján ugyanis úgy tűnik, a Merkúr fokozatos lehűlése még nem fejeződött be, ezzel pedig a mérete is folyamatosan csökken.

A kutatók felfedezték, hogy a képeken látható lépcsőszerű sziklák sokkal kisebbek és szűkebbek, mint az 1970-es években azonosított hasonló kiemelkedések. Az azokról készült fényképeket a MESSENGER elődje, a Mariner-10 hozta létre.

A négy évtizeddel korábban megfigyelt alakzatok, az úgynevezett vető árkok, megmaradtak a Merkúrt ért meteorbecsapódások után is, a szakértők ezért gondolják úgy, hogy geológiai szempontból a közelmúltban keletkeztek.

A MESSENGER által felfedezett geológiai formációk Kép: NASA
A MESSENGER által felfedezett geológiai formációk Kép: NASA

A felismerés rámutat: a Merkúr zsugorodása nem egy befejezett folyamat. Úgy tűnik, a bolygó keletkezése után megkezdődött lehűlés még mindig tart, a magja messze nem olyan szilárd, mint a Földdé – így felszíne máig rengeteget formálódik.

Ezért kutatunk. Éveken át a tudósok azt hitték, hogy a Merkúr tektonikai aktivitása a távoli múltban befejeződött. Érdekes belegondolni, hogy ez a kis bolygó – amely nem sokkal nagyobb a Föld holdjánál – ma is aktív.

– állapította meg Jim Green, a NASA bolygótudományi igazgatója.

Sajnos úgy tűnik, az elmélet alátámasztására még várni kell: a közeljövőben nem készül újabb Merkúr-fotó, hiszen a MESSNGER tavaly céltudatosan a bolygóba csapódott. Igaz, a kutatók már bejelentették, hogy szeretnének hasonló missziókat végrehajtani.

(Via: Popular Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik