„Magyarországot ki kellene rúgni az EU-ból” – ezzel a címmel jelent meg véleménycikk az al-Dzsazíra angol nyelvű hírportálján. A szerző, Remi Piet a katari egyetem adjunktusa, akinek szakterülete a közpolitika, gazdaságpolitika és diplomácia.
Mehetnének a britek után
Piet úgy véli, új szintet ért el a Magyarországot Orbán Viktor vezetésével uraló nacionalista mozgalom arroganciája és ellenszegülése azzal a kampánnyal, amelyet sok millió eurós költséggel folytatnak. Azt írja, két héten belül új adu lesz a magyar miniszterelnök kezében, populista követeléseit egy elsöprő győzelemmel támaszthatja alá a népszavazáson, amely a Magyarországon befogadható szíriai menekültek kvótájáról szól.
A szerző szerint nehéz elképzelni, hogy egy országban arra szavazzanak, hogy megengedjék bármilyen szervezetnek, hogy saját választott parlamentjük feje fölött hozzanak meg döntéseket. Más lenne a helyzet, ha a kérdés úgy szólna, „Akarja-e, hogy háború elől menekülő civileket védelmezzünk?” Márpedig Orbán a népszavazásról szóló vitát a nemzeti szuverenitás kérdése köré építette fel, azt sugallja, hogy Brüsszel politikájának kell ellenállni, mintha az Európai Unió hódító lenne.
Piet szerint Orbán azt már „elfelejti” megemlíteni, hogy Magyarország szabadon követhetné a britek útját, és bármikor kiléphetne az Európai Unióból. Erre a lépésre azonban nem kerül sor, mert az országnak jelentős haszna származik az uniós tagságból. Úgy véli, a magyaroknak meg kell érteniük, hogy az uniós tagság nem azt jelenti, hogy learatják az előnyöket, de nem járulnak hozzá a közös politikához.
Hatalmas szükség lenne vezetőre
Azt írja, az Európai Unió nem egy á la carte menü, amelynek végcélja a gazdasági haszon kiaknázása, hanem azért hozták létre a II. világháború után, hogy az újabb háborúk lehetetlenek és elképzelhetetlenek legyenek, megelőzzék a szélsőséges nacionalizmus újbóli fellángolását. Szerinte az európai projekt nem az etnikai és vallási identitásról, nem is a gazdasági előnyökről, hanem a demokrácia védelméről, a népek és nemzetek egymás mellett éléséről szól. Az Európai Unió azért veszíti el értelmét, mert eltávolodott ezektől az értékektől.
A választásokhoz közeledve Pietnek úgy tűnik, sem Angela Merkelnek, sem Francois Hollande-nak nincsenek hosszú távú ambíciói. A Brexit, a mediterrán és északi államok közti ellentét, a keleti tagállamok xenofób vezetőinek önzése megbénítja a francia-német tandemet, miközben hatalmas szükség lenne arra, hogy legyen, aki az unió élére áll.
Piet szerint ahelyett, hogy ellenállni próbálnak a globalizációnak és elkerülhetetlen követezményeinek, a helyes hosszú távú stratégia az lenne, ha a tagállamok visszatérnének az európai értékekhez, és határozottan elutasítanák Orbán xenofób taktikáit. Úgy véli, amíg az európai vezetők nem nőnek fel a felelősségükhöz, az európai ifjúságot nem tudják bevonni az átfogó projektbe, és csak rosszabbodik az európai intézmények helyzete, míg végül el nem tűnnek.