Gazdaság

CBA-ügy: Mészárosnak örülnének a bolt nélkül maradt salgótarjániak

cba(960x640)(1).jpg (cba, bolt, )
cba(960x640)(1).jpg (cba, bolt, )

Van most baj Salgótarjánban, illetve a térségben, csütörtökön már nem nyitottak ki a Palóc Nagykereskedelmi Kft., a CBA regionális központjaként működő vállalat által üzemeltetett CBA-boltok, így egyes helyeken ezrek maradtak normális bevásárlási lehetőség nélkül – írja a hvg.hu, helyszíni riportjában. Ráadásul a vezetőkön kívül senki nem tud semmit, aki pedig tud, az nem beszél.

A riportból kiderül, olyan rettenetesen senki sem lepődött meg azon, hogy már nem nyitottak ki a boltok. A salgótarjáni CBA-üzletek volt vásárlói csütörtökön azt mesélték, brutális áruhiány volt az utóbbi időszakban, majdnem két hete pedig már se kenyeret, se péksüteményt nem lehetett kapni. Vagyis inkább azon csodálkoztak, hogy eddig nyitva voltak az üzletek. Most leltároznak. Közben pedig ezrek maradtak vásárlási lehetőség nélkül (vagy csak minimális lehetőség mellett), amitől főleg az idősebbek szenvednek.
Mint egy hete megírtuk, súlyos pénzügyi válságba került a Palóc Nagykereskedelmi Kft., 1300 ember állása került veszélybe. Volt olyan vélemény is, hogy a CBA ellátója a kormány intézkedései miatt került bajba – ezt tételesen is alátámasztották. Csütörtökön megszólalt az NGM is – azt ígérték, hogy támogatják a CBA volt partnerét (azért csak volt, mert szerződést bontott az anyacég a palóccal).

A riport beszámol a bukás előjeleiről, arról, hogy a dolgozók hallgatnak, az üzletek hárítanak, a palócnál pedig a portásfülkénél tovább nem jutottak az újságírók, mondván senki nyilatkozó nincs a házban.

Találgatások, mi várható

A jövőről egyébként elég fantáziadús vízióik vannak a vásárlóknak: ki a konkurens láncok egyikét-másikát, ki ismert hazai nagytőkést vél felbukkanni hamarosan. A Tajga sörözőben pl. így fogalmazott az egyik vendég:

Én úgy tudom, hogy öncsődöt jelentenek és a Mészáros Lőrinc veszi meg nyomott áron a céget és akkor talán kinyitnak a jövő héten (!). Sőt, akkor valószínűleg meg is kapják a szeptemberben elmaradt fizetésüket is.

A konkurencia tényleg érdeklődik

Csütörtökön és pénteken leltároznak a Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megyei CBA-boltjai, megállapítják a készletmennyiséget, és az üzletek a jövő héten várhatóan újra kinyitnak – mondta az MTI érdeklődésére szerdán a Palóc Nagykereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Czékmán József azt is elmondta: van jelentkező a boltokra, főként a konkurencia érdeklődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik