Közélet a világ egy fura hely

A századfordulón még mindennek a felgyújtására külön gyufát használhattunk volna

Na jó, nem, de a Parlament Gyújtó, a Választó Gyújtó, a Tanító Gyújtó, valamint a Világ Gyújtó elég jól hangzik!

A Bedő Aukciósházban az elmúlt években rengeteg gyufacímke talált gazdára, ezek közül most kiemeljük a legfurább, gyönyörűen rajzolt darabokat.

A modern gyufa

A ma ismert zajtalan, robbanásmentes gyufát egyébként a bécsi Politechnikumban tanult zseniális magyar vegyész, Irinyi János szabadalmaztatta 1836-ban. Az ekkor mindössze 19 éves fiú a találmányát hamar el is adta egy Rómer István nevű bécsi gyufagyárosnak, az azért kapott pénzből pedig berlini, valamint hoffenheimi egyetemi tanulmányait fedezte.

Pályafutása során több könyvet is írt, a magyar kémia egyik atyjaként pedig számtalan pályatársát indította el az addig feleslegesnek tartott kísérletek és elméletek kövezte új kémia útján. Az 1848-49-es szabadságharcban ő vezette a puskaporgyártást és ágyúöntést, sőt, a nagyváradi lőporgyárat is vezette, ami miatt a császári csapatok győzelme után börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után már csak szakmájának élt, végül 78 évesen, a ma Létavérteshez tartozó Vértesen hunyt el.

2585

2600

2618

2577

3062

3127

3014

3023

3027

3037

2674

2706

2992

2995

3003

2627

2666

2667

2670

2623

Ajánlott videó

Olvasói sztorik