Belföld

Református roma szakkollégium indul Budapesten

Református roma szakkollégium indul szeptembertől Budapesten; az intézmény már várja hátrányos helyzetű tanulók jelentkezését.

Az ősszel induló szakkollégiumba elsősorban a fővárosban tanuló, hátrányos helyzetű, illetve roma gyerekek jelentkezhetnek. Főleg roma fiatalokat várnak, de ez nem kizárólagos feltétel – mondta el a Magyar Hírlap keddi számában Káli-Horváth Kálmán igazgató.

Beszámolója szerint a RefoRom rövidítésű projekthez már megtalálták a helyszínt, júliusban pedig megkezdődhet a felújítás is. A tervek szerint a RefoRomban hangsúlyos lesz a képzőművészet és az irodalom jelenléte, de lesznek egyéb közösségi programok, önismereti csoportok, meghívott előadók is – árulta el a lapnak Káli-Horváth Kálmán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik