Belföld

Ketten erőszakoltak meg egy lányt Pécsen

árnyék nő (árnyék, sziluett, )
árnyék nő (árnyék, sziluett, )
A hajánál fogva kocsiba rángatták és elvitték egy házba. Egy szobába kényszerítették, ahol csak egy matrac volt, majd lefogták.

Előzetes letartóztatásba került a Pécsi Törvényszék hétfői tájékoztatása szerint két férfi, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakoltak egy fiatal nőt Pécsen. A kényszerintézkedésről még szombaton döntöttek.

A törvényszék az ügy részleteiről is beszámolt hétfőn. Eszerint a fiatalt még múlt hétfőn, a késő esti órákban rángatták autóba a támadók a hajánál fogva. Egy házba vitté Pécsen, hogy pontosan hova, melyik városrészbe, nem tudni. Kényszerítették, hogy bemenjen az egyik szobába, ahol nem voltak bútorok, csupán egy matrac. Ezután közösen lefogták, megfenyegették, hogy megverik illetve megölik, ha nem engedelmeskedik nekik, majd mindketten megerőszakolták.

A gyanúsítottak elaludtak a házban, áldozatuknak ekkor sikerült megszöknie.

A törvényszék közölte továbbá, hogy mindkét támadó büntetett előéletű. Részben ezért, részben pedig a bűncselekmény súlya, a szökés, az elrejtőzés, a bűnismétlés, az összebeszélés veszélye miatt rendelték el a legszigorúbb kényszerintézkedést velük szemben, illetve azért, mert attól is tartani kellett volna szabadon hagyásuk  esetén hogy megpróbálják áldozatukat megfélemlíteni, esetleg befolyásolni.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik