Élő Közélet

Semjén Zsoltot az elmúlt hat évben nem nagyon hallotta ennyit beszélni

Alig egy évet élt, máris elbukott a Fidesz talán legnépszerűtlenebb intézkedése, a vasárnapi boltzár. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma jelentette be, hogy a kormány szerint ugyan sikeres volt az akció, mégis meghallgatták az embereket.

Amikor az elmúlt egy évet kell értékelni, akkor nemcsak a gazdasági mutatókat kell nézni, hanem az emberek véleményét is.

Mondta.

Nem sikerült meggyőzni a nőket. Mert az megnehezíti a családok életét.

Toldotta meg.

Mi pedig mindent és mindenkit szemlézünk, aki virágot visz a boltzár sírjára. 

A kormány a feje tetejére állított egy egész ágazatot

Ismét politikai döntést hozott a kormány, amellyel feje tetejére állította Magyarország egyik ágazatát – vélekedett a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a vasárnapi boltzár megszüntetéséről.

Kordás László az MTI-nek kifejtette: a szövetség nehezményezi, hogy mindez szakmai egyeztetés nélkül történt, úgy vélik bölcsebb lenne, ha figyelmet fordítana a kormányzat a munkaadók és a szakszervezetek jelzéseire.

Több témában is lenne javaslata a MASZSZ-nak – így például a nyugdíjrendszer rugalmasabbá tételéről, valamint arról, hogy a nyolc órában foglalkoztatottak keresete érje el a létminimumot – a kormány azonban nem hallgatja meg ezeket – mondta. Kordás László emellett hiányolja, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) fennállása óta nem is ült össze, csupán a monitoring bizottság.

Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétfőn délelőtt jelentette be, hogy a kormány azt javasolja, a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást. A tárcavezető a döntést egyebek mellett azzal magyarázta, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben.

Tetszettek volna előre szólni

Előzetes szakmai egyeztetéseket hiányol a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, amelynek elnöke szerint a vasárnapi nyitvatartásról szóló törvényjavaslat benyújtásánál ismét csak politikai megfontolásokat vett figyelembe a kormány.

Sáling József az MTI-nek azt mondta, rengeteg kérdést kellene tisztázni, egyebek mellett a kiskereskedelmi szektor jelentős munkaerőhiánnyal küzd, ami a rendelet hatására – a cégek azonnali kinyitásával – tovább növekedhet. A létszámhiány miatt a munkavállalók túlterheltek, akik emellett az alacsony béreket és az erőteljes fluktuációt is kifogásolják.

A vasárnapi nyitvatartás visszavezetését tisztességes alkalmazotti létszám esetén, valamint akkor támogatja a KASZ, ha kifizetik a megfelelő pótlékokat. A vasárnapi munkáért fizetendő pótlék jelenleg csak 50 százalék, ami nyilvánvalóan kevés, csupán 2-3 ezer forint alkalmanként, a pihenőnapon dolgozókat tisztességesen meg kell fizetni – mondta az elnök.

Hozzátette, hogy ezen felül vannak olyan munkakörök – például az éjszakai munkavégzés – amelyek a vasárnapi boltzárral megszűntek és vissza kellene állítani. Továbbá több helyen emelték a béreket, ugyanakkor mivel nem volt bekalkulálva a nyitvatartás visszaállítása, nem tudni mi történik majd.

Sáling József szerint pénteken még azt ígérte a miniszterelnök, hogy egyeztet a szakszervezetekkel. Ezzel szemben úgy tűnik, a fő szempont az volt, hogy sokkszerűen elintézzék a vasárnapot, nem érdekes mi lesz az érintett 100 ezer emberrel.

OKé, de miért csak most?

A vállalkozások képviselői jó és érthető lépésnek tartják a kormány döntését, hogy visszavonja a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta, örülnek annak, hogy a kormány megtette ezt a lépést, “az más kérdés, miért kellett ehhez tizenhárom hónapot várni”.

A VOSZ az első pillanattól kezdve vállalkozás-, munkavállaló- és vásárlóellenes intézkedésnek tartotta a vasárnapi boltzárat. Szerinte “komoly gazdasági, társadalmi tartalommal rendelkező jogszabályról egyeztetni kell az érdekeltekkel, a vállalkozókkal, a munkavállalókkal, ez esetben a lakosság képviselőivel is, hiszen a magyar társadalom kétharmada nem értett egyet a vasárnapi boltbezárással”.

Úgy vélte, az új helyzetről egyeztetni kell a szakszervezetekkel, hiszen komoly munkaszervezési kérdések lesznek a vasárnapi nyitvatartás visszaállításával, és “ez jó alkalom a társadalmi párbeszéd újra aktivizálására”.

Dávid Ferenc szerint a vasárnapi boltbezárás nem volt gazdaságilag sikeres, a hazai tulajdonban lévő mikro- és kisvállalkozások két és félezer boltot zártak be, utcára került 9 ezer munkavállaló. A multi kereskedelmi láncok megnyerték a hatnapos nyitvatartási csatát, a magyar kis- és közepes vállalkozások vesztesek voltak, esetükben elmaradt haszonról is lehet beszélni – tette hozzá.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke felidézte, hogy a jogszabály életbelépésekor semleges álláspontot képviseltek, mert a kamarának vannak olyan tagjai, amelyeknek kedvező, és olyanok is, amelyek számára kedvezőtlen volt a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló szabályozás.

Ha a kormány úgy látja, hogy az emberek többségének a vasárnapi boltbezárás nem jó, és a korábbi szabályozást módosítja, az érthető, de az intézkedés nem fog földindulást hozni, mint ahogy a bezárás sem hozott – mondta Parragh László.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke rámutatott, hogy a nagy bevásárlóközpontokban működő vendéglátók, szolgáltatók veszteséget szenvedtek azzal, hogy az élelmiszerláncok nem nyitottak ki vasárnap.

A vasárnapi zárva tartás megosztotta a társadalmat, a többség a nyitvatartás mellett volt, mert maga szerette volna eldönteni, hogy mikor vásároljon – mondta az iparszövetség ügyvezető elnöke, aki szerint helyes döntést hozott a kormány, nem egy népszavazáson kell egy ilyen kérdésben állást foglalni.

Vadász György szerint a tapasztalatok azt is mutatják, hogy a hazai kiskereskedők nem jártak olyan jól a vasárnapi zárva tartással, mint ahogyan azt eredetileg várták, ugyanakkor pozitívumnak tartotta, hogy nem csökkent a kereskedelem bevétele. Úgy vélte, a vasárnapi nyitva tartás további lendületet ad a hazai kiskereskedelemnek.

ÚRISTEN: Szakad a kormány a boltzár miatt

A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója nem szavazza meg, tartózkodni fog a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonásáról tartandó parlamenti szavazáson – mondta Semjén Zsolt pártelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A kisebbik kormánypárt elnöke szerint nem adják fel a harcot, társadalmi kampányt indítanak, amelynek célja, hogy megszerezzék a társadalmi többséget a szabad vasárnap mellett. Tény, hogy nem tudták meggyőzni a társadalmat a vasárnapi munkavégzés tilalmáról, holott meggyőződése, hogy igazuk van – közölte a pártelnök, aki szerint ugyanakkor tudomásul kell venni az emberek véleményét.

Semjén Zsolt azt mondta: a Fidesz elnökségi ülésén és a hétfői kormányülésen is “markáns vélemények” fogalmazódtak meg a kérdésben; a Fideszen belül is “színes volt a véleményskála”.

Ezt mondjuk mi sem gondoltuk volna

A Fidesz-frakció támogatja a kormány kezdeményezését a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály visszavonására – ismertette a kormánypárti képviselőcsoport álláspontját annak vezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Vannak még csodák.

Hoppá, akkora siker volt a boltzár, hogy a boltok öt százaléka be is zárt

Egy év alatt 5 százalékkal csökkent az élelmiszerboltok száma Magyarországon, csak a déli megyékből közel ötszáz üzlet tűnt el – derül ki a Nielsen élelmiszer-kiskereskedelemről készült felméréséből.

A piackutató cég MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint 2016 elején 16 869 általános élelmiszerüzlet működött Magyarországon, 5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Főleg a hagyományos, 200 négyzetméteres és kisebb üzletek száma csökkent, a déli megyékben különösen nagy arányban.
Az 51-200 négyzetméteres boltok száma 7, az 50 négyzetméteres és kisebbeké pedig 4 százalékkal lett kevesebb egyik évről a másikra.

Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője ugyanakkor felhívja a figyelmet: az 51-200 négyzetméteres boltok ezzel egyidejűleg mégis 7 százalékkal tudták növelni forgalmukat a teljes élelmiszer-kiskereskedelem 4 százalékos átlagával szemben.

Az osztályvezető ezt azzal magyarázza, hogy változnak a vásárlási szokások, jobban számít a kényelem. A fogyasztók egy része számára előtérbe kerültek a lakóhely közeli boltok. Az 50 négyzetméteres és kisebb üzletekre azonban ez nem érvényes, forgalmuk súlya tovább csökkent.

A délkeleti megyékben 9, délnyugaton 8, északnyugaton pedig 5 százalékkal kevesebb élelmiszerüzletet regisztráltak egyik évről a másikra. A Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrumban, valamint északkeleten 3, illetve 2 százalékkal kevesebb élelmiszerüzlet működik.

A bolthálózat viszonylag elaprózott, míg Magyarországon 10 ezer lakosra tizenhét élelmiszerbolt jut, Ausztriában például hét, Németországban pedig öt. Csehországban viszont a 10 ezer lakosra jutó üzletek száma tizennégy, Szlovákiában huszonöt, Lengyelországban pedig huszonnyolc – ismerteti a Nielsen.

Szabó Tímeának kezet nyújtott a kormány, már tépné is le a karját

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke kezdeményezi a parlamentben, hogy a vasárnapi zárva tartás eltörlése után is maradjon meg a vasárnap dolgozók százszázalékos bérpótléka.

Ezt Tordai Bence szóvivő közölte, aki a kötelező boltzár eltörlésének hírét úgy értékelte: “Emberek – Fidesz-kormány egy – null.” A politikus szerint más, az embereknek nem tetsző témákban is “érdemes lenne feladni a meccset”, jó lenne ha a Fidesz elállna “a földrablás” és a “folyamatos közpénzlopás” ötletétől

 

Olvasói sztorik