Gazdaság

Kedvező gazdasági folyamatok indultak, de nem kevés a kockázat

A kedvező gazdasági folyamatok ellenére fennálló tőkepiaci bizonytalanság visszaüthet a gazdaság tényleges teljesítményére, ezért az előttünk álló negyedévben fokozott óvatosságra intenek a K&H Alapkezelő szakemberei.

A világ legnagyobb jegybankjának tavaly elkezdett szigorítása és a kínai gazdaság számottevő lassulása megterhelte a feltörekvő piacokat, amelyek részvénypiacai több, mint fél évtizedes mélypontra estek vissza. „Ha a második negyedévet nézzük, a világgazdaság teljesítménye alapvetően jó, a fejlett gazdaságok kilátásai nagyságrendileg nem változtak az elmúlt hónapokban: az Egyesült Államokban folytatódik a stabil növekedés, míg az eurózóna gazdasága fokozatosan gyorsuló ütemben nő. A kínai gazdaságpolitika modellváltása is hatékonyan folytatódik, ezért a bővülés 6,5 százalékos szinten stabilizálódhat, ami azt jelenti, hogy még mindig a világgazdaság motorját adja” – tájékoztatott az alapkezelő szenior portfólió-menedzsere, Kovács Mátyás.

Ami a mostani negyedévet leginkább meghatározhatja, hogy az infláció a sokéves csökkenés, és az első negyedévben látott mélypontok után világszerte emelkedésnek indulhat. Ebben a fogyasztás növekedése mellett nagy szerepet játszik, hogy az olajpiacon fokozatosan helyreállhat a kereslet-kínálati egyensúly, amit az olajár év elejéhez képest 10% körüli növekedése is tükröz. Ugyan még erőteljes ingadozásra és kisebb-nagyobb visszapattanásokra számítani kell, azonban az év második felére már megszűnhet a túlkínálatos piac, amely nemcsak az inflációra hat kedvezően, de az olajexportban érdekelt feltörekvő országok számára is segítséget jelent – mondta el Kovács Mátyás.

Kockázatok és mellékhatások

Jelenleg abban látjuk a legnagyobb kockázatot, hogy a következő hónapokban a reflexivitás fogja meghatározni a piacokat, azaz nem a szokott logika érvényesül, amely szerint a tőkepiac a gazdaság barométere, hanem a piaci hangulat tükröződhet vissza a gazdaságban. Jelen esetben ez azt jelentheti, hogy a piac ingadozása, a bizonytalan tőkepiaci hangulat hatására a gazdasági szereplők visszafoghatják beruházásaikat, munkaerő felvételi szándékaikat, a háztartások óvatosabban költekezhetnek, amely végső soron ténylegesen mérsékelheti a gazdaság teljesítményét. Jól mutatja a fokozódó óvatosságot, hogy a korábban 3-4 kamatemelést megcélzó Fed idén jó, ha egy emelést meglép még, azt is feltehetően csak a novemberi elnökválasztást követően.

A fecskék felminősítést is hozhatnak

Magyarország számára a következő negyedévben is folytatódik a hitelminősítés körüli izgalom, hiszen május 20-án a Fitch felülbírálatára kerül sor. Mivel a növekedési kilátások és a költségvetési hiány is kedvező, ezért továbbra is az határozhatja meg a hitelminősítés kimenetelét, hogy mennyire látják kiszámíthatónak a gazdaságpolitikát és megbízhatónak a gazdasági növekedés szerkezetét.

A legfrissebb inflációs jelentésben középtávon is csökkentett inflációs várakozások és az MNB jegybankárainak legutóbbi nyilatkozatai alapján folytatódik a kamatcsökkentés – ezzel a forint gyengítése is -, így már a második negyedévben elérhetjük az 1%alatti alapkamatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik