Közélet

Kokárdabojkottot hirdetett Orbán miatt

Csintalan-Sandor(2)(430x286).jpg (Array)
Csintalan-Sandor(2)(430x286).jpg (Array)
Csintalan addig nem visel kokárdát, amíg nem lesz olyan miniszterelnökünk, aki azt is a nemzet részének tekinti, aki nem ért vele egyet.

Csintalan Sándor és Vágó István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elemezte a sajtószabadság lesújtó helyzetét. Az önmagát bigott konzervatívként jellemző Csintalan a Simicska-birodalom felemelkedése és bukása kapcsán azt mondta, saját személyes attitűdjeiben nem vett észre változást. Ha egy hatalom azt csinálja, amire ő csak köpni tud, akkor azt teszi. Most éppen totálisan meg van sértve, mert magára vette, hogy a miniszterelnök a gazdaállaton élősködőkről beszélt.

Nagyon nehéz erről beszélni, mert utálom az ilyenfajta történelmi párhuzamokat, és a ’30-as években kezdték el annak idején a náci Németországban azt a nyelvújító mozgalmat, ahol a politikai riválisokat és a politikai ellenfeleket  az állatvilág olyan részéhez kezdték el hasonlítani, amelyik egyébként élősködik a gazdaállaton.

Csintalan jelezte, Orbán beszéde miatt nem tűzött kokárdát.

Addig, amíg nem lesz a magyar nemzetnek olyan miniszterelnöke, aki azt is a nemzet részének tekinti, aki egyébként nem ért vele egyet, addig én nem fogok ebben az országban kokárdát hordani.

Szavait nagy csend követte, majd Vágó István jelezte: elállt a szava, őszintén megrendült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik