Belföld

Szomorú jobboldali médiacsata: Simicska orrbavágásától Orbán pszichéjéig

Bayer hírlapos Zsolt és Csintalan lánchídrádiós Sándor „összecsapása a szorítóban".Már most eláruljuk, egyik sem ütötte ki a másikat.

A két médiabirodalom (Széles Gábor, Simicska Lajos) „arcai” nem semleges terepen álltak szorítóba. Bayer hazai pályán „küzdött” az Echo TV-ben Csintalannal, ahol régi, 20 éves ismerősként, volt munkatársakként inkább a másik álláspontjának megértésére törekedtek. A műsorvezető által a jelképes ring bal sarkába küldött Bayer rögtön jelezte, „nem fogják egymás torkát elharapni”. Így is lett. Némi vita azért lett a Magyar Hírlapban „jobboldali médiacsataként” tálalt vitából.

BEMELEGÍTÉS  

„Ahhoz, hogy ennek a hazának legyen jövője, ahhoz, hogyha nemzetépítésről beszélünk, márpedig a nemzetbe mindenki beletartozik, még én is a sötét kommunista múltammal, akkor jó lenne, hogy valamiféle megértésre törekednénk. Nem egyetértésre feltétlenül, hanem megértenénk, megpróbálnánk megérteni egymás szempontjait, illetőleg a különböző szempontokat megpróbálnánk kifejteni egymásnak.” (Csintalan)

„Én ezzel mélységesen egyetértek.” (Bayer)

Aztán egy kis oldalvágás, miért nem ül le ilyen típusú vitára Tóta W. Árpáddal a Magyar Hírlap főmunkatársa.

„Én egy kicsit mindig úgy érzem egyfelől, hogy egy gladiátorharcot várnak el, tehát azért hívnak be, merthogy akkor meg fog nőni a nézettség, mert mindenféle furcsa dolgokat fogunk egymás fejéhez vágni. Ehhez nincs kedvem. (…) Ennek talán tud lenni értelme. Tóta Wével én vitatkozhatok annyit, amennyit akarok reggeltől estig, soha nem lesz semmi értelme.” (Bayer)

Némi vita arról, jobban tette volna-e Bayer, ha marad a Magyar Nemzetnél.

„Azért nem lett volna jobb Sanyi, mert akkor én is eljöttem volna a Liszkayékkal, és akkor most ugyanott tartanánk.” (Bayer határozottan)

„Nana, nana, ezt nem tudjuk” (Csintalan széles mosollyal, tamáskodva)

„Tudjuk, merthogy vágjunk bele a közepébe…” (Bayer)

„Tudod mit Zsolt, nem jöttél volna el…” (Csintalan)

Csintalan – leintve Pindroch “bírót” – többször is megismétli ezt, de Bayer sem táncol vissza.


 

EZEK MÁR A POFONOK – MÉG AZ ORBÁN-HŰ EMBEREK IS ÜGYNÖKÖZTEK

Belevágnak. Jönnek a régi, talán már unalomig ismert érvek, ellenérvek, Simicska-idézettel, kiszivárogtatott, titokban felvett telefonnal, a vállalkozó háborújáról. Némi vita arról, ki is rúgott ki valójában kit.  

„Öcsém, ezt mondtam az izének, a szegény Losonczy Katának (volt célpontos – a szerk.), hogy egyelőre minket rúgtak ki. Azt mondta Orbán Viktor, hogy mi, úgy ahogy vagyunk, néhány százan, nem felelünk meg azoknak az ismérveknek, amelyek egyébként egy olyan sajtónak, amit ő elképzel a világról, meg kéne felelnie. (…) Nagyon úgy nézett ki, egy paraszthajszálon múlott, hogy meg fog-e jelenni a Magyar Nemzet, egy paraszthajszálon múlott, hogy a tévé működni fog, egy paraszthajszálon múlott, hogy a rádió működik-e. (…)

Én hónapokon keresztül azt hallgattam a Liszkaytól, Csermelytől, hogy az Orbán az oroszok ügynöke. Ezt hallgattam végig.” (Csintalan némiképpen feldúlva a Simicska-féle médiabirodalom egykori vezetőinek lelkiismereti okairól.)

„Háhá, pedig az Orbán nem az oroszok ügynöke.” (Bayer, megengedő mosollyal)

Ezt követően simicskáznak. Azt mindketten elismerik, szavakkal, gesztusokkal, hogy a „Lajos nem hülye”. Ugyanakkor törésvonal, hogy Csintalan az események után Liszkayval, Bayer meg Csermellyel beszélt a történtekről. (Az egyik közben a kormánypárti Napi Gazdaság tulajdonosa, a másik a főszerkesztője lett – a szerk.)   

GYOMROZÁS

„Én csak a Csermellyel beszéltem.” (Bayer)

„Nahát, akkor jó forráshoz folyamodtál, mert olyan még nem volt, hogy a Csermely valakinek igazat mondott volna, csak és kizárólag azt, amit a másik ember várt.” (Csintalan)

Bayer többször próbál közbevágni, majd újra előjön a titokban készített hangfelvétel ügye, hogy az mit is bizonyít. (Azt Kisberk Szabolcs készítette. Ő már a jobbikos N1TV főszerkesztője – a szerk.) Szerinte azt, hogy Simicska a kormány és Orbán ellen akarta hangolni a médiumait. Csintalan ezt tagadja, hiszen kollégái jó része azt sem tudta, kinek dolgozik, Simicska nem is szólt bele a napi munkába, amikor pedig az orbánisták kirúgásáról beszélt, egyszerűen csak dühös volt. Bayer tamáskodik, de oké, látszólag elfogadja. Új ütést visz be.    

„Mit kezdünk azzal, hogy harminc év barátság után kiáll, mindenki megtalálja azt az embert, akit huszonöt évig nagyítóval keresett a média. Egy rohadt fotót nem tudtak róla csinálni, aznap az üzemi lapok is, ha felhívták – véletlenül szembejött a Dörmögő Dömötör – Lajoska adott egy interjút nekik. És ez az ember kiáll, és azt mondja harminc év barátság után, hogy Magyarország miniszterelnöke ügynök?” (Bayer)

AZ IGAZI ORRBAVÁGÁSTÓL ORBÁN PSZICHIKAI ÁLLAPOTÁIG 

Bayer szerint erre nincs magyarázat, Csintalan szerint van. Ő ezt így, ebben a stílusban nem mondta volna, de…

„Téged még nem vágtak úgy orrba, mint ahogy annak idején, azon a „D” napon, amikor Liszkay és tettestársa szét akarta robbantani azt a művet, amit közösen hoztak létre Orbán Viktorral, ha úgy tetszik. És, hogy ettől az embernek eldurran az agya, tudod az enyém is eldurrant volna. (…) Ez a történet össze volt rakva”. (Csintalan)

Csintalan szerint korábban ennél jóval nagyobb viták is lehettek Orbán és Simicska között, amit mégis mindig elrendeztek egymás között. Szerinte éppen a kormányfő ment túl messzire, amikor a nézeteltérését kiterjesztette a vállalkozó embereire. 

„De Orbán Viktor mondta azt arra a háromszáz emberre és nem Simicska Lajosra, és azóta is, hogy mi menjünk a kukába, mert mi nem vagyunk hitelesek, merthogy egyébként a tulajdonos ezt mondja vagy azt mondja. Hát ne vicceljünk már!” (Csintalan)

Pindroch műsorvezető közbevágna.

„Szerinted Téged a hatalomnak aszerint kellene megítélnie, ahogy a tulajdonosodról (Széles Gábor – a szerk.) gondolkodik a miniszterelnök? Hát ne vicceljünk már!”  (Csintalan nagyon feldúltan)

K.O. HELYETT “NINCS, DE VAN, NINCS, DE VAN ÉS UGYAN MÁR”  

Szerinte neki semmi köze ahhoz, hogy Simicska mit mond Orbánról. Rendezzék le egymás között. Bayer problémának nevezi, hogy Csintalan szerint Simicska kivételével ebben a történetben mindenki hazudik.  Ez terelés – vág vissza Csintalan.

„Zsolt ne terelj! Arra a kérdésre adjál választ, hogy nekem, a kollégáimnak, azoknak az embereknek, akik idáig jók voltak, meg egyébként is van egy identitásuk, ismert személyek, azoknak az embereknek ehhez mi közük? És egyébként a közönségnek mi köze hozzá?”(Csintalan)

„Feltehetőleg Magyarország miniszterelnöke, miután egy médiacsoport-birodalom, nevezzük, aminek akarjuk, tulajdonosa nyilvánosan azt mondja róla, hogy ügynök volt, ezek után valószínűleg a miniszterelnök egyszerűen nincsen abban a pszichikai helyzetben, hogy ő még egyszer betegye a lábát ezekhez a médiákhoz.” (Bayer)

„Dehogynem, ha én miniszterelnök lennék, jó, hát lehet ilyet mondani, te azt mondod nincs, én meg azt mondom, odajövök és elmondom, hogy menjen a tulajdonos akárhová.” (Csintalan)

„Ráadásul azért kétfenekű ez az ügy, mert amit a mi Lajosunk előadott a nyilvánosságnak, arról pontosan tudta, nem buta ember, hogy a miniszterelnök erre a szintre nem mehet le. Még csak vitába se szállhat.” Ezzel Csintalan egyetért, mire Bayer arra lenne kíváncsi, mi mozgatja Simicskát, aki elmondhatta volna Orbánnak, mi mindennel nem ért egyet, de az ügynöközés után a megbeszélés esélye nulla. .

Ez Csintalant továbbra sem érdekli. Újra a 300 emberrel érvel, szerintük nekik semmi, de semmi közük az Orbán-Simicska háborúhoz.

GONGSZÓ UTÁN  

„Lajos sem buta ember és Te sem vagy buta ember. Pontosan tudod, ha valaki ennyire ad abszurdum viszi a dolgot, mint Lajos a kijelentéseivel és az ügynökvádjával, innentől kezdve ez az egész történet bekerül a szimbolikus térbe. És innentől kezdve Te hiába mondod, hogy de Neked ehhez mi közöd van. (…) Választani kell őközte és Orbán között. És ez a választás innentől kezdve eldőlt. A szimbolikus térben nem mondhatjátok azt, hogy ehhez semmi közötök, mert van.” (Bayer)

„Ez nem igaz, ez nem igaz. Illetőleg egy dolgot tudok mondani. Ha így fogjátok föl a médiát – és akkor többes szám második személyre transzformálom – akkor nagy baj lesz 2018-ban. Mert a média és a nyilvánosság nem erről szól. Hanem arról szól, hogy odafigyelünk egymásra, figyeljük a teljesítményt, és egyébként pedig a nyilvánosságot kiszolgáljuk.” (Csintalan)

Vége. A két jobboldali sajtómunkás lekezel.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik