Orbán nem szerény: Európa élére áll

Waszlavik Gazember Velorex Petőfi Sámán Lászlóval köszönünk el, integetünk le a Földre. Akit a tanártünti érdekel, repüljön át másik élőzésünkre.

Mars.

Volt ám nekünk egy szép fotósorozatunk napközben.

Amott a teljes cikk, emitt egy idézet Gézutól:

Tavaly nem fix árakon árultam, hanem becsületkassza volt, és akkor mindenki fizetett a kedve szerint, voltak olyan emberek akik belemarkoltak és vitték is, csak ugye nekem is van benne pénzem. Tavaly a „Talpra magyar” volt a mondatom, idén ezt találtam.

Miközben mi a Kossuth- és Széchenyi-díjak meg a mindenféle keresztek miatt csuklunk a meghatottságtól, beesett még egy Gerlóczy poszt itt. És naná, hogy a díjakat ekézi.

Ilyen mondatokkal:

Úgy általában, nem értem, miért gerjed az ember ennyire a díjakra, miért termel annyi vörösvérsejtet az emberekben, ha meghallják, hogy díj, Kossuth-díj, franciakrémes olvad a szájban, Babérkoszorú, édes faszom, hogy csiklandozza a fülem tövit, Nobel-díj, ó, a büszke, tehetséges nemzet, Oscar-díj, uram isten, micsoda szőnyeg, micsoda briliáns.

Aztán meg ide lyukad ki:

A Bächer mindig azt mesélte nekem, tudod mi a díj, süsd meg, jövök ki az előadásról, vége van a fellépésnek, oda lép hozzám egy hölgy, egy ötvenes olvasó, mögötte ott áll a férje, nyakkendőben, öltönyben, a hófehér hajával, és azt mondja nekem a nő, közel hajol a fülemhez, hogy a férje meg ne hallja, és azt súgja: egy valamit tudnia kell, ma a legszebb bugyimat vettem fel, majd elrohan, ez a díj, bazdmeg.

Isteni szöveg ez is, mint Csukásé. Tessék elolvasni az egészet.

Délután három óta zajlik a Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend nagykeresztje és a Magyar Érdemrend középkeresztje átadása – komplett cikket szentelünk az eseménynek, pontosabban a névsornak.

Itt és most megjegyezzük, jó napja van mások mellett a saulfiásoknak, a zenész Balázs Fecónak, a színész Benedek Miklósnak, az operaénekes Gulyás Dénesnek, a bíboros Erdő Péternek és az író Csukás Istvánnak.

Tiszteletünk jeléül idekopizzuk Csukás mester örökbecsűjének kezdő bekezdéseit.

Szegény Gombóc Artúr

Pom Pom ült egy ágon. Hogy ki is Pom Pom? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt. Most leginkább egy szőrsapkához hasonlít, ahogy ül az ágon. Föl-le, föl-le jár, mivel egy kis szellő hintáztatja az ágat.

Egyszer fönt, egyszer lent. Aztán persze középen is.

Picur kíváncsian figyelte. Fölnézett, aztán le s persze középre is.

– Most olyan nehéz vagyok, mint… mint szegény Gombóc Artúr! – mondta Pom Pom fülmagasságban, mivel a szellő elfutott, s az ág abbahagyta a hintázást. – Elmeséljem?

– Igen – mondta Picur. – Majd szép lassan megyek. Az iskola megvár.

Pom Pom Picur fejére ült, mint egy sapka, és mesélt. És senki, de senki se vette észre, hogy Pom Pom nem sapka, és senki, de senki se értette, hogy miért nevetgél Picur, ahogy lassan, nagyon lassan ballagott az iskolába.

A Jobbik Március 15. téri rendezvényén a hosszú ideje inaktív Új Magyar Gárda is felvonult – ez alighanem párton belüli vereség a jó ideje a vizslásodás/néppártosodás mellett kardoskodó Vona Gábor számára.

Molnár Zoltán kollégánk nyolcszáz főre saccolta a tömeget, s számlált mintegy húsz lengyel Jobbik-szimpatizánst is.

A megemlékezésen eldördült ágyúlövés (koreográfiai céllal), és a jelenlévők hallhattak Victor Hugót idézetet („Magyarország a hősök nemzete”), méghozzá Toroczkai Lászlótól, akit „a Jobbik legharciasabb végvári vitéze” kitétellel konferáltak fel.

Vona Gábor szerint „farkasordító hideg kezd lenni”, ugyanis „sokan ott is farkast kiáltanak, ahol nincs is”; a pártelnök elszavalta Petőfi ikerverseit – az A kutyák dalát és az A farkasok dalát. Szerinte

aktuálisan a hiénák dalát kéne még megírni,

hiszen a hiénák azok, akik „dögöt esznek, hemperegnek a vérben”. S ha már vér: Vona kéri, „soha ne higgyük, hogy a szabadságért kiontott vér hiábavaló”. Sőt azt is követeli, rehabilitáljuk 2006-ot, „amikor a nép joggal vonult az utcára”.

A pártelnök szerint minden nagy történelmi tettet megelőz egy felkészülési időszak, na, ilyen most nincs,

nincs pezsgő vita, csak luxuspezsgő, az értelmiség vagy visszavonult, vagy bólogatójános lett, újra a félelem igazgat, amit kihasznál a kormány.

Vona Petőfiék tizenkét pontját aktuálisnak tartja,

de hiányzik egy tizenharmadik: a tolvaj politikusokat börtönbe zárassák!

Gyúrtunk egy testesebb cikket is a szocik rendezvényéről, itt olvasható.

Annyit azért elárulunk, hogy “a köztársaságot, a nép jogát a népszavazáshoz, a közpénzből fenntartott média függetlenségét és az ottani szégyenteljes cenzúra eltörlését követelte a Nemzeti Választási Iroda budapesti, Alkotmány utcai épülete előtt tartott keddi tüntetésen”.

Ki nem találnák, Trócsányi igazságügyi miniszter hol ünnepel. Vietnamban.

A tárcafő bűnügyi jogsegélyegyezményt írt alá, és erről telefonon tájékoztatta az MTI-t. „Az egyeztetésekről szólva közölte: beszámolt a készülő polgári perrend és a büntetőeljárási szabályok kihívásairól, a tárgyalófelek pedig a bürokráciacsökkentés és a közigazgatás korszerűsítése érdekében tett lépések, különösen az egyablakos ügyintézés bevezetése, továbbá a nyilvántartások iránt érdeklődtek.”

És még nincs vége: „A kétnapos látogatás során szerdán az igazságügyi miniszter a Hanoi Egyetem jogi karán tart előadást a magyar alaptörvényről, valamint az európai integrációról Szuverenitás és európai értékek címmel.”

Lackfi János megmondja.

“Olyan hazát, hol nem ugyanazt ismétli mindig a gramofon,
Olyan hazát, hol nem löknek a sínek közé a peronon,
Olyan hazát, hol az árvalányhaj s az árvalány is védett növény,
Olyan hazát, hol a keserű nem sors, hanem stampi tömény…”

Van tovább is – katt ide.

Nagyon, nagyon vártuk Semjén Zsoltot, aki két és három éve is azzal vétette észre magát március tizenötödikén, hogy kalaposan belovagolt Marosvásárhelyre. Tavaly elmaradt a fellépés, reméltük, idén végre ismét vidám nyerítés gazdagítja majd az ünnepi kavalkádot. Erre most jön ez az MTI-hír: Semjén Zsolt a migránsválságról és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt Jordániában.

Fáj ez nekünk, még akkor is, ha „a kormányfő helyettese részt vett az ammani nagykövetség március 15-i nemzeti ünnepi megemlékezésén”.

Archívot böngészve vigasztalódunk.

Plusz egy mondat erejéig idézzük a miniszterelnök-helyettessel két és fél éve készült interjúnkat: “Csak azért is Székelyföld, csak azért is magyar, csak azért is lovon!”

Három srác.

Míg a szociknál Lukács Zoltán arról beszél, hogy ha a Római Birodalom és a Szovjetunió is össze tudott omlani, akkor az Orbán-rendszer is megadhatja magát, a Jobbiknál Ásotthalom polgármestere, Torockai László azt bizonygatja, hogy ő találta fel a kerítést, a liberálisoknál pedig Fodor Gábor véli úgy, hogy a negyvennyolcasok a szabadságért küzdöttek, Orbán pedig a szabadság ellen, nos, mindeközben a Várkertbazár előtt ilyen cukor jelenetek zajlanak.

„Vajon a köztévé vezetése mit akar üzenni azzal, hogy az Orbán-beszéd után egyből az Égig érő fű megy a Dunán?” Ezt posztolta az imént a Facebookra a VS-es Kósa kolléga, míg mi tátott szájjal néztük Poldi bácsit, valamint Holovátz 1. és Holovátz 2. produkcióját.

Gerlóczy barátunk Thaiföldön írja könyvét, meg olykor néhány posztot nekünk is – a legfrissebbet idemásoljuk, nagyon fincsi.

Az MSZP a kopaszbotrány színhelyén, az Alkotmány utcában, a Nemzeti Választási Iroda előtt tart gyűlést, a Jobbik a Március 15. téren, a Petőfi-szobornál.

Toi toi a Kálvin téri demarkációs vonalon.

Hagyományőrző fiatal Debrecenben.

És egy dal a bátytól.

Tessék vigyázni!

Tóbiás József adta át neki.

Galkón kívül Bombera Krisztina, az ATV műsorvezetője és Klecska Ernő a Fejér Megyei Hírlap újságírója részesült a díjból.

Tóbiás arról beszélt, hogy a sajtószabadság pontosan megmutatja a társadalom állapotát, és ma semmi ok a magyar sajtó szabadságának ünneplésére. Idézünk a pártelnöktől: “Nem a létező, hanem az óhajtott sajtószabadságot ünnepeljük.”