Leginkább azt tanítja meg nekünk a történelem, hogy mennyire ne higgyünk a saját szilárdnak hitt fogalmainknak, hiszen rengetegszer láthattuk, hogy nincsenek biztos receptek. Szó szerint évezredekben lehet mérni azt a tudásmennyiséget, amelyet a történettudomány ma ismer, hogy hányféleképpen nem működhet egy olyan dolog, amire esküdtek. Az mindegy, hogy az ókori Egyiptomot, az egész mediterrán világot vagy akár a középkort, kora újkort, netán a legutóbbi évtizedeket nézzük, a tapasztalataink számos esetben hasonlóak lesznek – összegezte Antalffy Péter.
Rengeteg olyan módszert, technológiát vagy meggyőződést láttunk már elbukni az új kihívások alatt, amelyekre korábban akár tömegek esküdtek, és nagyon sokszor láthattuk azt is, hogy az egyes válságtünetek a krízis lassú kibontakozása közben sokak számára nem érzékelhetőek, hihetőek vagy kezelhetőek éppen ismereteik és/vagy meggyőződéseik miatt. Ilyen esetekben könnyen meg tudtuk győzni magunkat, hogy nincs is változás, vagy nem is jön válság. A történelmi folyamatok mélyebb ismerete viszont óvatosságra és óvatos tervezésre tanít minket.
Tervezze meg a buktatókat!
A történettudomány abban is segíthet, hogy kicsit hátrébb lépjünk a saját megrögzött gondolkodási kategóriánkból, és kevésbé mondjuk azt, hogy biztosan tudjuk a megoldást.
Az úgynevezett sikerreceptek azt kérik tőlünk, hogy tervezzük meg, hol leszünk egy, két vagy öt év múlva, és ehhez megadják, hogy szerintük milyen biztosnak hitt üzleti modellt érdemes felépíteni. Történészként viszont azt látom, hogy az ilyen pontatlan és sokszor a kelleténél több fiktív elemet tartalmazó módszerekkel szemben sokkal nehezebb feladat, hogyha azt térképezzük fel, hányféle buktatóval, veszéllyel nézhet szembe például a cégünk a következő években.
A szakértő az üzleti klubban tartott előadásában az ősi kultúrákban lezajlott változásokra, válságokra és megújulásokra is kitért. A maja kultúra, a késő bronzkor összeomlása és az ókori egyiptomi Ó- és Újbirodalom példáin keresztül mutatta be, hogy mindig kontextusban kell vizsgálni a változások jelentőségét, és érdemes lebontani a meglévő kliséket.
Migrációs krízis a bronzkorban – Nincsenek villámgyors válaszok
Kétperces megoldása semmilyen komoly társadalmi vagy gazdasági problémának nem létezett. Például, ha a késő bronzkor összeomlásakor a mediterrán világban bekövetkező migrációs krízist nézzük (ekkor úgynevezett „tengeri népek” tömegesen vándoroltak az európai kontinens és a Közel-Kelet között), akkor ebben az esetben még több mint háromezer év távlatából is látható, hogy nem lehetett egy-két év alatt kezelni a problémát, de még évtizedek alatt is nehezen alakult ki valamiféle megoldás vagy megnyugvás.
Antalffy Péter hozzátette: a helyzet rekonstruálásához rendelkezésünkre álló írott és régészeti forrásokból meg lehet állapítani, hogy éghajlati, gazdasági és társadalmi változások együtt vezethettek a mediterrán népvándorláshoz, és az is látható, hogy ez bizony számos esetben katonai konfliktusba is torkollik.
Hogyan oldja meg ezt a helyzetet az ókori Egyiptom vagy az érintett keleti államok? Van olyan állam, amelyik teljesen összeomlik, főleg az egyre komolyabban érezhető éghajlati-gazdasági okok miatt, amelynek csak egyik eleme a népvándorlás. Az ókori Egyiptom viszont megpróbálja a területére érkezőket a többszöri katonai védekező harcokat követően letelepíteni, beolvasztani vagy új területeket adni nekik, igaz, ez nem megy gyorsan.
Bevándorlóból lett egyiptomi fáraó
„Az ekkor letelepített bevándorlókból lesznek az Ószövetségből is ismert filiszteusok, akik végül virágzó városi kultúrát hoztak létre nagyjából a mai Gázai övezetben. A letelepítések következtében kerültek Egyiptomba azok a líbiaiak, akik később lassan, de egyre jobban be is olvadnak az egyiptomi kultúrába. Érdekesség, hogy közülük lesz olyan komoly katonai karriert befutó tábornok, aki később legitim módon jut egészen a trónig. A hadvezér ugyanis elveszi a fáraó lányát, és Sesonk néven fáraó lesz az egyiptomiak történeti emlékezete számára teljesen elfogadhatóan, sőt még az Ószövetség is ismeri Sisák néven” – magyarázta a történész.
