Szórakozás

Milliókat és három műsort bukott a TV2-nél Tvrtko

Vujity Tvrtko a jelek szerint elvi okokból kényszerült távozásra a TV2 csapatából.

Mint megírtuk, tegnap azonnali hatállyal távozott a TV2-től a Mokka műsorvezetője, Vujity Tvrtko. A döntés hátterében valószínűleg többek között a Berki Krisztiánnal készült botrányos interjú, és az Andy Vajnának való beszólás áll.

Tvrtkót nagyon megviselte a kirúgás, hiszen a riporter a csatorna indulásával egy időben, 1997-ben csatlakozott a kereskedelmi tévé csapatához. Igaz, 2014 decemberében a Napló megszűnése után rövid időre távozott a cégcsoporttól, de 2015 szeptemberében visszatért. A riporter számára anyagilag is megterhelő a helyzet, hiszen nem csak a Mokkáért járó fizetését bukta.

A Bors szerint további két műsorról állapodott meg nemrégiben a csatornával, amelyeket most biztosan elfelejthet. A TV2 egy saját műsorról tárgyalt Tvrtkóval, amelyet az ő képére akartak formálni, mert hétköznapi hősök szerepeltek volna benne, lehetőséget kapott, hogy részt vegyen A Nagy Duettben, amit el is vállalt, és ott volt még a Mokka is. Ezekért milliós gázsit kapott volna.

A TV2 Csoport belső ügyként kezeli az esetet és a továbbiakban nem kíván részletekbe bocsátkozni a távozással kapcsolatban. Vujity Tvrtkót pénteken sikerült elérnünk telefonon, de nem kívánt nyilatkozni, mindössze Facebook-posztját ajánlotta figyelmünkbe az üggyel kapcsolatban:

 “Baltazár inkább meghal, de nem alkuszik!” (részlet a Linda c. filmből)
KÖSZÖNÖK MINDEN SZÉPET ÉS JÓT, TV2!
Tvrtko”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik