Jövő hétfőtől felfüggesztik a január végén kezdett sztrájkjukat a a szlovákiai pedagógusok – jelentették be a munkabeszüntetés elindítói, a Szlovák Tanárok Kezdeményezése (ISU) nevű szervezet vezetői kedden Pozsonyban.
A korlátlan idejűre tervezett sztrájkot január 25-én hirdette meg az ISU, miután nem tudott érvényt szerezni bérköveteléseinek az oktatásügyi miniszterrel folytatott egyeztetésen. A követelések központi eleme az volt, hogy a kormány azonnal 140 euróval (mintegy 44 ezer forint) emelje meg az összes pedagógus és szakmai alkalmazott besorolási bérét, továbbá vállaljon garanciát, hogy ezt az összeget egy év múlva újabb 90 euróval megnöveli.
A sztrájkhoz az alkalmazásban lévő szlovákiai tanárok valamivel több mint tizede kapcsolódott be a legelején. Már az első napokban vesztett intenzitásából, majd a múlt hét végére teljesen kifulladt. A szlovák oktatásügyi tárca szerint pénteken már csak 34 iskola tartott bezárva, ez kevesebb volt a szlovákiai alap- és középfokú tanintézmények fél százalékánál. A sztrájkoló pedagógusoknak eddig semmilyen engedményt nem sikerült kicsikarniuk a kormánytól, ami azzal utasította el őket, hogy a végéhez közeledő négyéves kormányciklusban a közalkalmazottak közül a tanároknak emelkedett a legnagyobb mértékben – 22 százalékkal – a bére.
Egy sztrájknak vége, jöhet a többi
Az ISU keddi bejelentése szerint bár a sztrájkot hétfőtől felfüggesztik, továbbra is sztrájkkészültségben maradnak, és követeléseikről nem tesznek le. A pozsonyi sajtótájékoztatón bemutatkozott a szlovákiai felsőoktatási intézmények pedagógusainak egy szervezete, a Főiskolai Tanárok Kezdeményezése (IVU), ami bejelentette: tagjai keddtől sztrájkkészültségbe lépnek, és ha követeléseiket nem teljesítik, jövő hétfőtől sztrájkot kezdenek. Az IVU sztrájkbizottsága több szlovákiai felsőoktatási intézmény tíz karának 16 pedagógusából áll.
Az utóbbi hetekben – alig egy hónappal a március 5-re kiírt parlamenti választások előtt – több szakmai szervezet kezdett intenzív nyomásgyakorló akciókba. A pedagógusokhoz a múlt héten csatlakozott kórházi nővérek mintegy 5-600 fős csoportja is, sérelmezve, hogy az új egészségügyi törvény módosítása nem számol béreiknek a ledolgozott évek alapján történő emelésével. Az ápolók felmondási idejük lejártával a múlt héten hagyták abba a munkát, több városban komoly, de rendszerszintű összeomlást nem előidéző helyzetet teremtve. A felsőoktatási intézmények pedagógusainak hétfőre kilátásba helyezett munkabeszüntetése már a harmadik hasonló akció lehet rövid időn belül – írja az MTI.