Belföld

Ártatlanságukról győzködték a bíróságot Hagyóék az utolsó szó jogán

hagyó miklós (Array)
hagyó miklós (Array)
Január 26-án mondhatnak ítéletet.

Ártatlanságukat hangoztatták az utolsó szó jogán a vádlottak a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per szerdai tárgyalásán. Az egykori szocialista főpolgármester-helyettes néhány perces beszédében közölte, az elmúlt hat évben minden tőle telhetőt megtett az ügy tisztázása, az igazság kiderítése érdekében. Úgy fogalmazott, “az idő és az igazság jó barátok”. Ártatlan, a bűncselekményeket nem követte el – jelentette ki, és felmentését kérte.

Önfényezés, felmentés

A többi vádlott közül Antal Attila elmondta: 2007 januárjától volt a BKV vezérigazgatója, ezt a megbízatását a szakma csúcsának tartotta. Cégvezetőként a legjobb tudása szerint járt el, minden döntése a BKV hasznára vált és válik ma is – közölte, hozzátéve: az általa elindított átszervezések olyan eredményesek voltak, hogy hatásuk a mai napig érezhető. Hangsúlyozta, semmilyen bűnt nem követett el, azt kérte a bíróságtól, hogy az ellene hozott vádak alól mentse fel.

Balogh Zsolt, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója is ártatlannak vallotta magát. Közölte, megalapozott, szakmai munkát végzett, legjobb tudása szerint dolgozott, vagyoni hátrányt nem okozott a cégnek.

Lelovics Ottó, a főpolgármester-helyettesi kabinet egykori kommunikációs tanácsadója csaknem kétórás beszédében kifejtette, az eljárás során végig együttműködő volt, segítette a törvényszék munkáját. A vádlott, aki az iratanyag mennyiségének érzékeltetésére kartondobozokból installációt készített, szintén ártatlannak vallotta magát.

M-H. É., a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metró volt sajtóreferense szintén azt mondta, semmilyen bűncselekményt nem követett el. Úgy fogalmazott, hazudtak róla, eszköznek használták a méltánytalan és igazságtalan eljárás során.

Regőczi Miklós, a BKV egykori vezérigazgató-helyettese írásbeli nyilatkozatában kifogásolta, hogy a bírósági eljárást a főváros helyett Kecskeméten folytatták le. Ártatlanságát hangsúlyozva kifejtette, megállították a BKV eladósodását, növekedési pályára állították a céget. Elődeik és utódaik hasonló szerződéseket kötöttek és kötnek ma is, ezt senki nem kifogásolja – tette hozzá.

A magát szintén ártatlannak való Z. T., a BKV egykori kommunikációs, majd közönségkapcsolati főosztályvezetője hosszasan sorolta a nyomozás során történt, általa vélelmezett eljárásjogi hibákat, és kifogásolta, hogy az ügy iratainak egy része a mai napig nem áll a védelem rendelkezésére.

V. Á., a BKV marketing főosztályának korábbi vezetője közölte, hogy az ügyészség képtelen és valótlan vádakat fogalmazott meg. Hangsúlyozta, nem követett el bűncselekményt, tizenöt éven át lojálisan, a legjobb tudása szerint dolgozott a közszolgáltató cégnél.

A másodrendű vádlott, Mesterházi Ernő – egykori főpolgármesteri főtanácsadó – nem élt az utolsó szó jogával, nem is vett részt a szerdai tárgyaláson.

Tizenöt vádlott

Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Hónap végén ítélet

Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró közölte, a korábban tervezettel ellentétben csak január 26-án hirdetnek határozatot az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik