Szépen gyarapíthatta vagyonát az eltitkolt melegpornós ügyei miatt felfüggesztett Bese Gergő.
A szokásos épületmegáldáson találkoztak a miniszterelnök-helyettes szerint.
Megjelent a miniszterelnök határozata.
Ha szeptember elején országgyűlési választás lett volna, akkor még két pártnak sikerült volna a parlamentbe jutnia.
Több száz szakember kereste meg a TASZ-t.
Felvétel is készült az esetről.
Élő
Élő közvetítésünk a gázai háborúról.
Nem arról van szó, hogy lusták lennének vagy rosszul végeznék a munkájukat.
A szakértők szerint mindössze 82 példány élhet a vadonban.
Fantasztikus fotók készültek az aprócska bikapókokról.
Visszavetheti a növekedésüket, akár el is pusztulhatnak.
A koronavírus-járvány hatalmas csapás volt a turisztikai ágazatra, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy az addigra már világméretűvé növő problémákat átgondolva más alapra helyezzék a turizmust. Nem találtak megoldást: Barcelona, Velence vagy éppen Amszterdam egy sereg más kedvelt utazási célponthoz hasonlóan ma is szinte pontosan azokkal a gondokkal küzd. Az overtourism jelenségére Magyarországnak is választ kell találnia.
Belátja, hogy rosszul időzítette a csapat taktikájának megváltoztatását, de nem tesz le arról, hogy modern focit játsszon a labdarúgó-válogatott.
- 16:47 Varga Viktor: Most vasárnap a Sztárboxban küzdök, de hétfőtől újra a házamat elöntő árvíz a folytatás
- 16:43 Sztárpapként 50 milliós lakást szerezhetett örökléssel Bese Gergő
- 16:36 Orbán Viktor szerint kritikus napok jönnek
- 16:22 Egy Mikler-bravúr és a veszprémi kapus győzelmet megmentő védése is bekerült a top5-be a BL-ben
- 16:05 Semjén vallott a bukott sztárpappal való kapcsolatáról
- 15:52 Választási csalási ügyben tartott házkutatást a rendőrség két veszprémi faluban
- 15:52 Szabadlábra helyezték férfit, aki halálra késelte a nevelőapját Mosonmagyaróváron
- 15:49 Opitz Barbara a mágia felé fordult: Erre úgy tekintünk mi, kezdő boszik, mágusok, hogy általa közelebb kerülünk Istenhez
- 15:41 Novák Katalin és Magyar Péter helyett a transzgenerációs traumák lettek az idei ARC főszereplői
- 15:33 Az idei volt a legmelegebb nyár a mérések kezdete óta Magyarországon
- 15:12 Öt napja elment vásárolni egy lány, azóta sincs meg
- 14:58 Kétméteres hó és özönvíz fenyegeti Ausztriát
- 14:56 Csaknem 200 halálos áldozata volt már az űrutazásoknak
- 14:52 Dave Bautista a fogyásáról: A többi színész mellett akkora voltam, mint egy gorilla
- 14:49 Orbán fotójából derült ki, hogy külső munkatársi MTVA-belépője van a miniszterelnök sajtófőnökének
- 07:58 A Kísértés: Cynthia döntött, elhagyja-e a szigetet Gergővel
- 10:09 Meghalt Chad McQueen, a Karate kölyök színésze, Steve McQueen fia
- 06:25 Krausz Gábor a családalapításról: Anna három gyereket szeretne, én pedig azt, ha ő boldog lenne mellettem
- 08:48 A Kísértés: Dorina sírva hallgatta végig Linda neki címzett búcsúüzenetét
- 12:05 Tóth Gabi közös szelfit posztolt kislányával és a párjával
- 10:12 Döglött patkányt talált a felvágott kenyérben - videó
- 14:58 Kétméteres hó és özönvíz fenyegeti Ausztriát
- 06:30 Abból él a korábbi börtönőrnő, hogy megtanítja a férfiakat, hogyan kell randevúzni
- 09:15 Magyar migránstábor építésével vádolja Orbánt
- 09:42 Kalandok a Déli Körvasúton – erős plakátot készített Újbuda az ARC-ra
Videó
A miniszterelnök irodáját felszentelő és a Megafont megáldó „sztárpap” melegpartikra járt, és ezekről felvételt is készített. Dunavecsén kérdeztük a helyiek véleményét a bukott papról és a botrányról.
Baleset / Bűnügy
Sport24
Beragadt a Nemzetek Ligája-rajtnál a magyar labdarúgó-válogatott, amely Németországban ötgólos vereséget szenvedett, majd a Puskás Arénában 0-0-s döntetlent játszott a bosnyákokkal. Marco Rossi ugyan támadásban és védekezésben is változtatni tudott, ám a jó helyzetkihasználás hiányzott a győzelemhez.
Kijózanító pofonnal indult a Nemzetek Ligája, a magyar labdarúgó-válogatott ugyanis ötgólos vereséget szenvedett Németországban. Van jövője a Marco Rossi által megálmodott új taktikának? A temérdek elköltött pénz dacára miért nem gyarapodik tehetségekkel a magyar futball? Horváth Csenger volt ezúttal a Ziccer vendége.
Videó
A jó kormányzásról, az egészségügyi foglalási díjról, a Tisza Párt eredményeiről és Bese atya botrányáról szólt a csütörtöki Kormányinfó.