Tudomány

Ősi óceán nyomára bukkanhattak a Ceresen

A Dawn űrszonda adatai arra utalnak, hogy a távoli törpebolygón egykor egy hatalmas óceán volt. Azt azonban nem tudni, hogy mi is történt a Ceres jelentős víztömegével.

A Dawn űrszonda adatait felhasználva egy korábbi tanulmány megállapította, hogy a Ceres kérgét jég, sók és hidratált anyagok alkotják. Egy új kutatás most az első vizsgálatra építve azt mutatja, hogy a törpebolygó kemény kérge alatt egy lágyabb réteg helyezkedik el – számol be a NASA. Ez a réteg olyan folyadékot tartalmazhat, melyet az egykori óceán hagyott hátra.

Julie Castillo-Rogez, a Dawn projekt vezetője és a tanulmányok társszerzője szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy a Ceres egy összetett, dinamikus világ, melyen egykor rengeteg folyékony víz volt. A víz egy része akár napjainkban is jelen lehet az objektum mélyén.

Mivel a Ceres belsejének közvetlen vizsgálata az égitest szennyezésével fenyegetne, a kutatók a Dawn megfigyelései alapján próbálnak következtetni a törpebolygó szerkezetére. Anton Ermakov, a Jet Propulsion Laboratory szakértője és az első tanulmány vezető szerzője a gravitációra és formára vonatkozó információkat használta fel.

Ermakov kollégái felvetették, hogy a Ceres a közelmúltban még geológiailag aktív lehetett. Az égitest három krátere, a Occator, a Kerwan és a Yalode, illetve egy magányos hegye, az Ahuna Mons, mind „gravitációs anomáliákat” mutatnak. Ez azt jelenti, hogy eltérés van a kutatók modelljei és a Dawn megfigyelései között.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA

A tanulmány arra is rávilágított, hogy a kéreg sűrűsége viszonylag alacsony. Egy későbbi kutatás azonban azt bizonyította, hogy a jég túl puha ahhoz, hogy domináns lehessen a Ceres kérgében.

Roger Fu, a Harvard Egyetem munkatársa által vezetett csapat az új vizsgálatban a törpebolygó topográfiáját elemezte, ezzel ugyanis következtetni tudtak az égitest belső szerkezetére. Míg egy erős, kőzetekben gazdag kéreg évmilliárdokon át változatlan marad, addig egy jégben és sókban bővelkedő kéreg viszonylag gyorsan átalakul.

Fu és csapata arra jutott, hogy a Ceres kérgét jég, sók, kőzetek és egy hidratált ásvány, a klatrát-hidrát építik fel. Utóbbi anyag 100-1000-szer erősebb a jégnél, sűrűségük viszont közel azonos.

A szakértők úgy vélik, hogy az égitest felszíne egykor jóval változatosabb volt, a formációk azonban idővel kisimultak.

Ez azt jelenti, hogy a szilárd kéreg alatt egy sokkal rugalmasabb rétegnek kell elhelyezkednie, amely akár vizet is tartalmazhat.

A Ceres egykori óceánjának maradványai 4 milliárd éve fekszenek megfagyva a kéregben jég, sók és klatrát-hidrát formájában. Némi víz azonban még mindig fellelhető lehet a mélyben, ez pedig több korábbi modellel is összhangban van.

(Kiemelt kép: NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik