Tudomány

Könnyen elhízhatunk, ha nem a megfelelő időben eszünk

Egy új, egereken elvégzett kísérlet alátámasztotta azt az elképzelést, mely szerint a táplálkozás időpontja komoly hatással van a testtömegre.

Az UT Southwestern Medical Center kutatói 5 egércsoporttal kísérleteztek. Az élőlények közül csak azok fogytak le a vizsgálat során, melyek csökkentett kalóriamennyiséget kaptak, és a normál táplálkozási ciklusuknak megfelelően ettek.

Joseph S. Takahashi, az UT Southwestern kutatója szerint az emberek estében ez azt jelenti, hogy a fogyókúra csak akkor lesz sikeres, ha nappal táplálkozunk. A szakértő úgy véli, a vizsgálat arra is utal, hogy amennyiben az ember rossz időpontban eszik, egyszerűen képtelen lesz a fogyásra.

A csapat high-tech érzékelőket és egy automatizált etetőrendszert használt a kísérletben. Új tanulmányukban a szakértők azt írják le, miként változott meg az egerek táplálkozási szokása és viselkedése a diéta hatására.

A kutatók szerint az evés időpontja nem csak a súlyra, hanem az ember napi biológiai órájára is hatással van. Sőt, az sem lehetetlen, hogy az étkezési szokások az élettartamot is befolyásolják.

A kísérletben két csoportban az egereket nem megfelelő időpontban, éjszaka etették – az egyik csoport 30 százalékkal kevesebb kalóriát, a másik korlátlan mennyiségű táplálékot kapott. Ezek az élőlények egyáltalán nem fogytak le, és éjszaka is aktívak maradtak, ami a krónikus álmatlanság jele lehet.

Az új eredmények igazán fontosak az táplálkozáskutatók számára, hiszen sok korábbi kalóriacsökkentéssel foglalkozó elemzésben csak nappal etetett egereket vizsgáltak. Bizonyos tanulmányokban a fogyókúra hosszú távú hatásaira vonatkozó adatok hibásak lehetnek, hiszen nem számoltak olyan rejtett faktorokkal, melyek az étkezés időpontjából eredeztethetőek.

Takahashi szerint korábban nehéz volt pontosan megállapítani, hogy a táplálkozás ideje és az élelem mennyisége milyen hatásokkal jár, a csapata által kidolgozott automatizált rendszer azonban rengeteget segített. Bár vizsgálatukban rövid távon alkalmazták az eszközt, akár hosszabb kísérletekhez is fel tudnák használni.

(Science Daily)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik