Tudomány

Cafatokra szakadt Hitler gatyája egy bombától

Miközben persze rajta volt, de a Führer komolyabb sérülés nélkül megúszta - egy ficam, két beszakadt dobhártya és számtalan szilánk alsó fertályon. Bosszúból ötezer embert gyilkoltak meg.

Adolf Hitler kőkemény diktatúrája alatt, a Gestapo fojtó szorítása ellenére számos ember vélte úgy, Németország megmentése érdekében a Führert félre kell állítani. Számos merénylet csak terv maradt, mások lelepleződtek vagy sikertelenül végződtek. Egy biztos, aki Hitlerre emelte a kezét, a halállal nézett szembe.

A szervezkedések melegágya elsősorban a vezérkarban volt, a puccskísérletek akkor kaptak újra, minden addiginál nagyobb lendületet, amikor 1942 végén bizonyossá vált: Németország a vesztébe rohan.

Ha Hitler él, Németország elpusztul

Hans Oster és Friedrich Olbricht tábornok, Henning von Treschkow ezredes volt az ellenállás magja, már 1943 kora tavaszán megpróbálták megölni a Führert: bombát raktak a repülőre, amivel a keleti frontra látogatott, de az nem lépett működésbe. A következő év nyaráig még három alkalommal próbálták sikertelenül meggyilkolni.

A csoporthoz 1943 augusztusában csatlakozott Klaus Schenk von Stauffenberg, az ő nevéhez fűződik a talán legismertebb Hitler elleni merénylet. És csak egy hajszálon múlt.

’44 nyarán az idő már nagyon sürgetett: a szovjet előrenyomulás megállíthatatlannak bizonyult, a nyugati szövetségesek partra szálltak Normandiában, és elkezdődött a német városok bombázása is. A cél tehát:

  • Hitler eltávolítása;
  • békekötés a teljes összeomlás előtt;
  • az 1919-esnél kedvezőbb békefeltételek kiharcolása.

Valkűr-hadművelet

Ennek értelmében nem volt elég a Führer meggyilkolása, meg kellett szervezni az SS és a Gestapo kiiktatását, a hatalomátvételt. Erre szolgált az 1943-ban kidolgozott Valkűr-hadművelet.

Nagyon gondosan jártak el, a “puccsiták” sejtjei a birodalom minden jelentős városában voltak, magasrangú tisztek támogatták. Mint például Erwin Rommel tábornok, a “sivatagi róka”, akinek feladata siker esetén a szövetségesekkel való fegyverszünet megkötése volt.

A tettek ideje pedig akkor jött el, amikor von Stauffenberget kinevezték a tartalékos erők vezérkari főnökévé. Ez azért volt fontos, mert a merénylőnek a vezérkar legmagasabb köreiből kellett jönnie, hiszen Hitler a korábbi merényletek hatására szinte hermetikusan elzárta magát mindenkitől.

Az események felgyorsultak:

  • Július 7-én Stieff tábornok Klessheimben próbált végezni Hitlerrel, de gyenge volt a gyilkossághoz.
  • Stauffenberg magához ragadta az irányítást, de július 15-én az utolsó percben leállította a Hitlernek szánt bombát, mert társai úgy vélték, a siker Himmler és Göring megölésével lenne teljes.

Ez utóbbi rossz döntés volt, mert a következő alkalommal, 1944. július 20-án ugyancsak egyedül Hitler volt a célpont, de tovább várni nem lehetett. Félő volt, hogy a Gestapo hamarosan leleplezi a szervezkedést, mindenki úgy vélte, a Wolfsschanzéban tartott, vezérkari megbeszélés az utolsó lehetőség.

A terem a robbantás után (Bundesarchiv)

Bomba az asztal alatt

A főhadiszállás egy erdő közepén, áthatolhatatlan védelmi rendszerrel körülvett bunker volt, a bombát is úgy állították össze, hogy az áthatolhatatlan falakon belül a légnyomás mindent elpusztítson.

Stauffenberg aktatáskájában vitte magával a robbanószerkezetet, a helyszínen két, előre nem látható ténnyel kellett szembenéznie:

  • A megbeszélést váratlanul előrehozták, ezért a két, egyenként egykilós bombából csak egyet sikerült élesítenie – és valamiért a másikat nem is tette mellé.
  • A találkozót a nagy meleg miatt a betonbunkerből egy fából és téglából épült barakkba helyezték át, ahol a detonáció ereje sem lehetett olyan, mint egy vasbeton épületben.

A megbeszélés fél egykor kezdődött, a szobában 24 ember hajolt a masszív tölgyfa alapzaton álló fa asztalon kiterített térképek fölé. Stauffenberg kicsit késett, a táskát az asztal alá tette Hitler közelébe az egyik asztallábhoz támasztva.

Heinz Brandt ezredesnek viszont útban volt, véletlenül kétszer is belerúgott, ezért a talapzat másik oldalára tette át: messzebb Hitlertől, ráadásul így már az asztallapon túl a talapzat újabb vaskos réteget alkotott a bomba és a célszemély között.

A detonáció 12:42-kor következett be, négyen meghaltak, ketten súlyosan, heten könnyebben sérültek.

Hitler dobhártyái beszakadtak, kificamodott a jobb keze, megégett a bőr a tarkóján, és a lábából csaknem száz faszilánkot vettek ki. De komolyabb baja nem esett, megvédte az asztal.

Bundesarchiv

Véres bosszú

Von Stauffenberg mindenesetre a robbanást látva biztos volt a sikerben, berlinbe utazva megindította a Valkűr-hadművelet második szakaszát. Az egész órák alatt összeomlott, Stauffenberget és “fő cinkosait” még aznap kivégezték.

A merénylő a Führer közvetlen közeléből jött, példátlan hajtóvadászat és megtorlás indult az összeesküvők ellen. Összesen 5000 embert gyilkoltak meg vagy kergettek öngyilkosságba, mint például Henning von Treschkowot vagy Erwin Rommelt. Egyesek csak megelőzték a kivégzést, de Rommelt megzsarolták – túl népszerű volt ahhoz, hogy eljárást indítsanak ellene.

Mi lett volna ha? Ha Hitlernek nem csak a nadrágja szakad fecnikre? Nyilvánvalóan nem tudjuk, de annyi biztos, a háború csaknem egy évvel előbb véget ért volna Európában, emberek milliói maradtak volna életben, városok menekülnek meg a pusztulástól.

Mi lett volna velünk, magyarokkal? Valószínűleg a kommunizmus igáját nem úsztuk volna meg, akkor ez már el volt döntve. De a Vörös Hadsereg talán nem háztól házig tartó harcokkal vonul végig az országon…

(Kiemelt kép: Adolf Hitler, Hermann Göring, Karl Heinrich Bodenschatz Wolfsschanzéban Forrás: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik