Tudomány

Kiderült, miért halt ki minden idők legnagyobb cápafaja

24.hu
24.hu

2017. 06. 28. 12:48

Az élővilág történetében számtalan tömegkihalást ismerünk. Az egyik leghírhedtebb ilyen esemény a perm és a triász határán folyt, nagyjából 251 millió éve. A nagy kihalásként is ismert folyamat során a tengeri fajok 96 százaléka tűnt el.
Korábban a témában:

Bizonyos tömegkihalások azonban nem voltak olyan jelentősek, hogy okaikat alaposabban feltárják. Ilyen például a 2,6 millió évvel ezelőtti pliocén-pleisztocén esemény, melynek során ugyan számtalan faj kipusztult, a folyamat hátterét mégsem tudták eddig pontosan felmérni.

A Zürichi Egyetem új tanulmánya most alátámasztja azt az elképzelést, mely szerint a mamutok korát megelőző időszakban az óceánokban hatalmas kihalási hullám indult meg.

A két korszak közti átmenet legfontosabb jellemzője a globális lehűlés volt, amely az óceánok vízszintjének gyors csökkenése mellett a hőmérsékletük visszaesésével is járt.

A fosszilis adatok új felmérése alapján ez elég volt ahhoz, hogy meglepően nagyszámú tengeri faj eltűnjön. Az esemény során a tengeri élőlények harmada pusztulhatott ki.

A folyamat a tengeri emlősöket érintette a legsúlyosabban, a becslések szerint 55 százalékuk halt ki. Ezen felül a tengeri teknősök 43 százaléka, a tengeri madarak 35 százaléka, és a cápák 9 százaléka veszett el. A kihalt halak közt volt minden idők egyik legnagyobb és legfélelmetesebb ragadozója, az óriásfogú cápa, azaz a megalodon is. Az élőlény akár 18 méter hosszúra is megnőhetett.

A kutatók régóta tudják, hogy a ragadozó megközelítőleg 2,6 millió éve halt ki, azt azonban eddig nem sikerült kideríteni, hogy mi okozta a faj vesztét. A szakértők számtalan tényezőre gyanakodtak: a zsákmányállatok eltűnésére, egy más állattal való rivalizálásra, vagy éppen az óceán hirtelen lehűlésére.

Az új tanulmány szerint a tengerszint csökkenése miatt a biológiailag sokszínű part közeli területek szárazföldivé váltak, ez okozta a kihalási eseményt, amely elől az óriási cápa sem menekülhetett. A kutatók úgy vélik, a felfedezés arra utal, hogy a geológiai múlt megafaunája sokkal érzékenyebb volt a környezeti változásokra, mint eddig hittük. Ez azt is jelenti, hogy az ember által okozott éghajlatváltozás hatásait sem szabad alábecsülni.

(IFL Science)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Stressed out businesswoman on her computer.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.