Szilárd Leó gyermekként sem volt mindennapi kölyök, szabadidejében nem a grundon focizott, a sarkon szotyizott vagy bunyózott a haverokkal. Budapesten született egy középosztálybeli zsidó család első gyermekeként 1898. február 11-én. Az elemit magántanulóként végezte, majd a VI. kerületi Kemény Zsigmond Reálgimnáziumba járt, ott is érettségizett.
Még csak 12 esztendős volt, amikor egyetemi fizikatankönyveket olvasott, az ott leírt kísérleteket pedig otthon elvégezte. Így készített gyermekként például egy vezeték nélküli távírót, ami működött. Béla öccsével ezen kommunikáltak, amikor Leó egy betegség miatt “karanténban” volt a szobájában.
Az Eötvös Lóránd matematikai versenyen második, a fizikai versenyen első helyezést ért el 18 évesen.
El kellett hagynia az országot
Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetemre járt, 1917-ben behívták a tüzérséghez, gyenge egészségi állapota miatt a háború vége tartalékos állományban érte. A forradalom idején előadást tartott a Magyar Szocialista Hallgatók Szövetségében, ezért később a kommunistagyanús hallgatók listájára került. De nem ez volt a legnagyobb baj.
Berlin, az 1920-as években a fizika szellemi központja volt, a tudományág elcsábította Szilárd Leót: mérnöki tanulmányait félbehagyva fizikahallgató lett. Olyan koponyák oktatták, mint Albert Einstein, Erwin Schrödinger vagy Ernst Haber, doktori disszertációját a Nobel-díjas Max von Laue professzornál írta.
Maradt az egyetemen, a fizika tanszéken tanított, kutatásait főleg a hőtan és a részecskefizika terén folytatta, munkáival hozzájárult a későbbi kvantumfizika, az információelmélet és a kibernetika kifejlődéséhez. Közben Einsteinnel dolgozott, több szabadalmat adtak be együtt.
Hirosimát nem tudta megakadályozni
Hitler hatalomra kerülésekor sietve elhagyta Németországot, épp a menekülő zsidók visszatartására elrendelt határzár életbe lépése előtt egy nappal sikerült átlépnie a határt. Londonba ment, 1933. szeptemberében a Royal Societyben meghallgatta a Lord Ernest Rutherford előadását, ami megváltoztatta életét.
Úgy gondolta, hogy ha találunk egy atomot, ami egy neutron hozzáadása esetén kettőt bocsát ki magából, elindítható az atomenergia kinyeréséhez szükséges láncreakció. Elméletével felkereste Rutherfordot, aki viszont rövid úton kidobta a fiatal magyar tudóst.
Erre 1934. március 12-én szabadalmi bejelentést tett a nukleáris láncreakció energiatermelésben való alkalmazásáról, majd 1936-ban az atombomba működésével kapcsolatban. Kutatásai megkezdéséhez Nagy-Britanniában nem talált támogatót, ezért 1938-ban az Egyesült Államokba utazott, ahol rájött: a keresett elem az urán.
A II. világháború kitörése előtt, a béke utolsó napjaiban Szilárd Leó és Albert Einstein közös levélben fordult Roosevelt elnökhöz az atomfegyverben rejlő veszélyekről. Ennek hatására indult el a jól ismert Manhattan-terv, ami igazán az USA hadba lépése után vált központi fontosságúvá. Az első sikeres kísérletet 1942. decemberében végezték, a folytatást ismerjük.
Ismét Einsteinnel közösen szólalt fel az atomfegyver bevetése ellen, de Hirosimát és Nagaszakit nem tudta megakadályozni.
Marslakók Amerikában
Vidámabb vizekre evezve: Amerikában született meg a marslakó magyarok története is. Los Alamosban az 1940-es években öt zseniális, magyar származású tudós: Teller Ede, Neumann János, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Kármán Tódor dolgozott. Munkájukat mindenki csodálta, mint ahogy elhűlve hallgatták érthetetlen, semmi máshoz nem hasonlító nyelvüket – egymás közt magyarul beszéltek.
Amikor pedig Enrico Fermi Nobel-díjas fizikus idegen civilizációk létezéséről és terjeszkedéséről elmélkedett, Szilárd elvetette a pletyka magját. Fermi szerint az idegeneknek már el kellett jutniuk a Földre, ám ez esetben hol vannak?
Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat
– vágta rá Szilárd.
A ’30-as években egyébként már Neumann János kollégái is gyakran emlegették, hogy a kiváló tudós agya mintha egy felsőbbrendű faj megnyilvánulása lenne. Teller Ede pedig büszkén használta E.T. (extraterresztriális), azaz földönkívüli monogramját. Amikor lebuktatták, csak annyit mondott: “Kármán lehetett, akinek eljárt a szája.”
A leplet végül az ugyancsak Nobel-díjas fizikus, Leon Lederman rántotta le:
… a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe […] Azon buktak le, hogy – bármilyen soká gyakorolták is – egyetlen földi nyelvet sem tudtak idegen akcentus nélkül beszélni. Volt egy ügyes trükkjük erre is: magyar emigránsoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van ez a furcsa sajátossága.
Tréfa volt, nyilván, de nem kevés büszkeséggel olvassuk a fiatalon kivándorolt fizikus, Telegdi Bálint sorait pályakezdéséről:
Külföldön egy fiatal magyarnak érdemes volt titokban tartani származását, mert ha magyar volta kitudódott, túl sokat vártak el tőle. Hiszen akkor tudták, hogy ő a marslakók egyike, akiknek felsőbbrendűek a szellemi képességeik, és egymás közt mások számára teljesen érthetetlen nyelven képesek kommunikálni.
Mindent megtett az atombomba ellen
A marslakók egyik legkiválóbbika, Szilárd Leó a háború után mindent megtett, hogy találmánya katonai alkalmazásától megóvja az emberiséget.
Számos híres tudóssal karöltve megalapította az Atomtudósok Válságbizottságát, aggódva figyelte a szovjet-amerikai szembenállást, élete végéig próbált közvetíteni a szuperhatalmak között: rettegett attól, hogy egy újabb háború az egész világot elpusztítja majd.
Közben pedig a biológia felé fordult, baktériumokkal és enzimekkel kezdett foglalkozni.
1959. őszén állapítottak meg nála hólyagrákot: saját maga tervezte és irányította sugárkezelését, és sikerült, kigyógyult a rákból. Élete utolsó évét a kaliforniai La Jolla kutatóközpontban töltötte Jonas Salk, a gyermekbénulás ellenszerének feltalálójának meghívására. Itt érte a halál 1964. május 30-án: szívroham vitte el álmában.
