A tengeri vidrák azon kevés élőlény közé tartoznak, melyek tárgyakat használnak táplálkozásuk során. Az emlősök a tenger fenekéről gyűjtik össze azokat a köveket, melyeket előbb a hasunkra gyűjtenek, majd segítségükkel kagylók héját törik fel. Sok vidrának kedvenc köve is van, melyet használat után nem dob el, hanem a mellső lábainál található bőrzsebeiben tart.
Efféle elképzelés merült fel korábban egy másik eszközhasználó tengeri emlőssel, az indiai-óceáni palackorrú delfinnel kapcsolatban. Ezek az élőlények szivacsokat húznak az orrukra, így óvják meg azt a sérülésektől, miközben a tengerfenék homojában kutatnak. A vidrákhoz hasonlóan nem minden delfinnél figyelhető meg ez a viselkedés, az eszközhasználó példányok egy csoporton belül azonban rendszerint rokonok. A tulajdonságot tehát egyik generáció adhatja tovább a következőnek.
Hogy a kutatók megtudják, létezik-e hasonló összefüggés a vidráknál, egy hatalmas genetikai elemzést végeztek. Az analízisből kiderült, hogy a fajnál nincs kapcsolat a viselkedés megjelenése és a rokoni szálak közt.
A tanulmány szerzői szerint ez azt is jelentheti, hogy a delfinek és a vidrák más időpontban kezdtek el eszközöket használni. Valószínű, hogy a delfineknél csak a közelmúltban, míg a vidrák jóval régebben alakult ki a sajátos viselkedés.
A delfinek ezzel szemben a becslések alapján csupán 200 éve használják a szivacsokat.
A korai eszközhasználat elméletét támasztja alá az a tény is, hogy a fiatal vidrakölykök igen hamar elsajátítják a tudást – eszerint a képesség veleszületett.
