Tudomány

Sárba ragadva érte utol a halál a madárszerű dinoszauruszt

Remek állapotban konzerválódott az a tollas, vékony lábú taréjos őslény, amely nagyjából 66 millió évvel ezelőtt ragadt a sárba.

A szamárméretű, Oviraptoridae családba tartozó dinoszaurusz a mellkasán fekve került elő, kinyújtott nyakkal és szárnyakkal. A többi oviraptoridához hasonlóan a röpképtelen élőlény a mai madarak közeli rokona volt, erős csőrével kagylókat, növényeket, terméseket és tojásokat evett.

Steve Brusatte, az Edinburgh Egyetem paleontológusa szerint a dinoszaurusz testtartása alapján iszapba ragadhatott, és láthatóan mindent megtett, hogy kiszabaduljon onnan.

A fosszíliát néhány évvel ezelőtt találták meg kínai építőmunkások. Nem sokon múlt, hogy szilánkosra robbantsák, ugyanis épp dinamittal próbálták kiásni egy iskola alapjait, amikor az egyik robbanás után a felszínre került a lelet.

A dinamit megsemmisítette a fosszília hátsó végének egy kis részét, de szerencsére elég messze volt a fosszília nagyjától

– tette hozzá  Brusatte.

A munkások amint felfedezték a maradványt, jelentkeztek egy közeli múzeumnál. A kínai paleontológusok Brusatte-tel együtt szinte azonnal megkezdték a fosszília vizsgálatát. Mivel az őslény sárban kövesedett meg, a kutatók Tongtianlong limosusnak nevezték el – a mandarin-latin kevert kifejezés jelentése: “sáros sárkány úton a mennybe”.

A “sáros sárkány” a hatodik újonnan azonosított oviraptorida a dél-kelet kínai Kancsou közelében. A leletek nagy száma arra utal, hogy a tollas dinoszauruszok uralták a környéket a kréta utolsó 15 millió évében – egészen addig, amíg 66 millió évvel ezelőtt ki nem pusztultak.

Juncsang Lu, a Kínai Földtudományi Akadémia kutatója szerint a felfedezés sokat segít az Oviraptoridae család evolúciójának, eloszlásának és viselkedésének megértésében. A becslések alapján a T. limosus valamikor 72-66 millió évvel ezelőtt élhetett.

A kutatók következő célja az, hogy elhelyezzék az új fajt a madárszerű őslények családfáján. Mivel a maradványokat megőrző kőzetről nem lehet pontosan megállapítani, hogy melyik korból származik, a feladat nem lesz egyszerű.

Bár Kína ezen területén folyamatosan kerülnek elő a leletek, a szakértők szerint még mindig számtalan oviraptorida fosszíliája vár felfedezésre. Hogy az oviraptoridák miért virágozhattak a kréta végén, míg sok más dinoszaurusz egyedszáma drasztikusan lecsökkent, még kérdéses. Talán az életmódhoz és az étrendhez lehet köze a jelenségnek.

(Via: Live Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik