Tudomány

Egerek bőrsejtéből hoztak létre életképes petesejteket

24.hu
24.hu

2016. 10. 17. 20:07

Felnőtt egerek farkának hegyéről származnak azok a bőrtermelő sejtek, amelyeket rávettek a petesejtek létrehozására.
Korábban a témában:

A filoblasztból létrehozott petesejteket megtermékenyítették, hatból pedig egészséges egér fejlődött ki. Ha a kísérletet embereken is sikerül megismételni, az segíthet a meddőség kezelésében – igaz, a kutatók egyelőre nem tervezik a módszer klinikai tesztjét.

A kifejlett élőlényekből kinyert őssejteket már számtalan módon programozták újra, így mára igen sokféle sejtet tudunk segítségükkel előállítani. Az élet alapját jelentő petesejtek létrehozása viszont nagyon nehézkes, mivel sokkal összetettebbek a többi elemnél. A sejtek képesek nyers genetikai utasításokból egy szervezet minden apró részletét létrehozni, ráadásul sokkal erősebbek és rugalmasabbak is, mint az embrionális őssejtek.

A petesejtek edényben történő nevelése szintén nehéz feladat. Hajasi Katszuhiko, a Fukuoka Egyetem kutatója azonban talált megoldást: a petefészekben található sejteket hívta segítségül. A szakember a petesejtek alapját jelentő őscsírasejteket először beültette egy egér petefészkébe, hogy meggyőződjön azok életképességéről.

Hajasiék ezután egy inkubátorban, albínó egérembriókból kinyert petefészeksejteket kevertek el a farok végéből kinyert, majd átalakított őssejtekkel. 11 nappal később a petesejtek kifejlődtek és készen álltak a megtermékenyítésre – a folyamathoz nagyjából ugyanennyi időre lenne szükség természetes körülmények közt is.

Hogy a felhasznált sejtek pontosan hogyan is segítették a tojások fejlesztését, még kérdéses. Egyelőre a petefészekben található építőelemek reprodukciója sem sikerült, azokat embriókból kellett kinyerni – ez komoly akadály lehet az emberi kísérletek előtt.

A szakértők végül megtermékenyítették, majd felnőtt egerekbe ültették az embriókat. A kísérlet végén hat sötét szemű egér született – az árnyalat azt bizonyította, hogy a kölykök nem az albínók hagyományos szaporodásával fogantak meg. A mesterséges körülmények közt megszületett egerek láthatóan egészségesek lettek, és saját utódokat hoztak létre.

Bár ez a kutatás sikeres volt, egy másik vizsgálat rámutatott: a petesejtnövesztés igen rizikós is lehet. Egy kísérletben szintén embrionális őssejtből próbáltak petesejtet létrehozni, azonban a 316 embrióból csupán 11-ből sikerült egérkölyköt nevelni. Egyes embriókban abnormális számú kromoszóma volt, ami arra utal, hogy petesejtjeik nem megfelelő módon osztották szét a DNS-eket.

Hajasi szerint a vegyes eredmények bebizonyították, hogy a technológia egyelőre nem alkalmas a klinikai használatra, rengeteg finomításra van szükség.

(Via: ScienceNews)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.