Tudomány

Egyszerre ver kutyus és gazdi szíve, ha találkoznak – bizonyították a kutatók

Minden kutya gazdája tudja, hogy szoros kötelék alakulhat ki ember és eb között. Egy új tanulmány szerint ez a kapcsolat egészen odáig fejlődhet, hogy a két félnek szinkronban dobogjon a szíve.

Az ausztrál Monash University és a kisállateledel piacának óriása, a Pedigree összefogásával létrejött vizsgálatban három pár kutyát és gazdáikat vizsgálták. A kutatás célja a szívritmus felmérése volt, ezzel az esetleges pozitív hatásokat akarták bemérni.

Előbb elválasztották a párokat, majd egyesítették őket, ezalatt végig figyelve szívműködésüket. A szakemberek azt vették észre, hogy nagyjából egy perccel a találkozás után a ritmus jelentősen csökkent, sőt,

a két fél szívdobbanása igen hasonlóvá vált.

Mia Cobb, a tanulmány kutyaszakértője elmondta, hogy a vizsgálat alapján a kutya-ember kapcsolat mindkét oldal számára előnyös lehet, ugyanis csökkenheti a stresszt. Azt, hogy a kutyák jelenléte pozitív hatással van a pulzusszámra, már korábban bizonyították. Most viszont már az is látható, hogy a dolog oda-vissza működik.

Cobb szerint a kutatás eredménye annak a megfigyelésnek a bizonyítéka, amit minden gazda érez, mikor egy hosszú és fárasztó nap után végre találkozhat kedvencével. A szívritmus egészséges lassulása a közérzetnek is jót tesz, így a hosszútávú egészségügyi pozitívumok mellett a kutyatartás egyszerű jókedvet is eredményezhet.

Az új kutatás tehát ismét bebizonyította az ősi bölcsességet: a kutya az ember legjobb barátja.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik