Tudomány

Rózsaszín Holdat láthatunk ma este

Ráadásul az égitest látszólagos mérete szokatlanul kicsi lesz ma.

Különleges jelenségnek lehetünk tanúi ma este, illetve holnap hajnalban: jóval kisebbnek fog tűnni a Hold, mint máskor – számol be az IFL Science.

Az esemény magyar idő szerint ma délután 5 óra 6 perckor kezdődik, és holnap reggel 6 óra 25 percig fog tartani. A Hold ez idő alatt legtávolabb 405 ezer kilométerre lesz a Földtől – az átlagos távolság nagyjából 384 ezer kilométer.

Maga a jelenség igen ritka, nagyjából évente egyszer következik be. Ehhez arra van szükség, hogy a Hold Föld körüli ellipszis pályájának legtávolabbi pontjára érkezzen és a telihold beállta 24 órán belül megtörténjen. A mikroholdnak nevezett jelenség messze nem olyan ismert, mint a szuperhold, mivel kevésbé látványos – az égitest ilyenkor 14 százalékkal kisebb, és 30 százalékkal halványabb.

Wikipédia\Mikrohold és szuperhold 2015-ben
Wikipédia\Mikrohold és szuperhold 2015-ben

Idén a mikrohold egy másik égi jelenséggel is egybe esik: a “rózsaszín Holddal”. Az észak-amerikai indiánoktól származó elnevezés egy tavaszi virágra, a természet ébredésére, és az azt elhozó áprilisi teliholdra utal. A tavaszi teliholdat sok más kultúrában is a termékenység fontos jeleként ismerték.

Az elnevezés ellenére valójában igen ritka, hogy az égitest színe látványosan megváltozzon – ehhez ugyanis olyan gázokra és légköri szennyeződésekre van szükség, melyek nem köthetőek kifejezetten a tavaszi hónaphoz.

Ettől függetlenül érdemes lehet este megvizsgálni a Holdat, legközelebb ugyanis csak 2017 június 9-én lesz látható a mikrohold.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik