ison-üstökös (ison-üstökös, )
Tudomány

Két égitest is elhúz a Föld mellett a következő két napban

24.hu
24.hu

2016. 03. 20. 16:16

Eddig csak két másik üstökösről tudnak a kutatók, ami ennyire közel haladt el a bolygónk mellett, mint a mostaniak fognak.

Szokatlanul rövid idő alatt két üstökös is elhúz a Föld mellett: az egyik hétfőn, a másik kedden.

A NASA szerint lehetséges, hogy „ikrekről” van szó, melyek egy nagyobb üstökösről váltak le.

Az egyik üstökös, a 230 méter átmérőjű 252P/LINEAR hétfőn mintegy 5,2 millió kilométerre halad el a Föld mellett. Hasonló röppályán érkezik kedden a januárban felfedezett P/2016 BA14, amely feleakkora, mint az előző, de ez már 3,5 millió kilométerre közelíti meg bolygónkat.

Az amerikai űrkutatási hivatal közleménye szerint korábban csak két ismert üstökös volt ilyen közel bolygónkhoz, a D/1771 L1 1770-ben, valamint a C/1983 H1 1983-ban. Paul Chodas, a NASA pasadenai laboratóriumának munkatársa szerint az égitestek semmilyen veszélyt nem jelentenek a Földre nézve.

Az üstökösöket szabad szemmel nem, csak nagy teljesítményű teleszkóppal lehet majd megfigyelni. (MTI)

Kommentek

Atommeghajtású űrhajókon utazhatnak a Marsra az első pionírok 
A madarak is mondatokban beszélnek