“Pontosan két esztendővel azután, hogy Hitler magyarországi helytartója, Veesenmayer kinevezte a magyar „kormányt”, – amit a magyar nép a legnagyobb megdöbbenéssel fogadott, – ugyanennek a magyar népnek a fiai ítéletet hirdetnek az árulók fölött, akik egyéni érvényesülésből és hatalomvágyból a német igába hajtották az országot” – írták a magyar lapok 1946 tavaszán.
“A Népbíróság bűnösnek mondotta ki valamennyi vádlottat háborús és népellenes bűntettekben, ezért Sztójay Sztojekovics Dömét, Rátz Jenőt, Reményi-Schneller Lajost és Szász Lajost, a „Quisling-kormány” tagjait halálra ítélte. … Részletesen megállapította a Népbíróság ítélete, hogy a magyar Quisling-kormány valamennyi tagja a legnagyobb mértékben felelős nemcsak az 1944 március 19-én bekövetkezett eseményekért, hanem jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy elkövetkezett 1944 október 15-ike. A Sztójay-kormány szülőatyja a Szálasi-rémuralomnak, amely évszázadokig sajgó sebeket ejtett e nemzet testén.”
Kiszolgáltatta az országot
Sztójay Döme Dimitrije Sztojakovics néven látta meg a napvilágot 1883-ban, Versecen. Ktonámal állt, az első világháborúban ezredesként szolgált, a bukás után Horthy Nemzeti Hadseregében lett a a kémelhárítás egyik vezetője. Tábornokká léptették elő, 1925-ben pedig Berlinbe került mint katonai attasé. Ebben az időszakban változtatta nevét Sztojakovicsról a magyarosabban hangzó Sztójayra – írja a Rubicon.hu. Gömbös Gyula 1935-ben berlini magyar nagykövetnek nevezte ki, és itt szolgált miniszterelnöki kinevezéséig.
Sztójay középen (Wikipedia)
Itt jó kapcsolatot alakított ki a német külüggyel, így a német megszállás, 1944. március 19. után a nácik mint számukra megbízható embert “javasolták” kormányfőnek. Sztójay öthónapos kormányzása során maradéktalanul kiszolgálta a megszállókat. Újabb honvédeket küldött a frontra, betiltotta az ellenzéki sajtót, politikusok, publicisták kerültek börtönbe. Megkezdődött a zsidók kifosztása, gettósítása, végül deportálása.
Erélytelenségét látva Horthy a nyár elején mind erélyesebben próbált beavatkozni a kormány politikájába. Leállíttatta a deportálásokat, majd elérte, hogy a budapesti zsidóság Magyarországon maradjon. Az ekkor már nagybeteg Sztójay nem tudta befolyásolni saját kormánya munkáját sem. Végül a kormányzó augusztus 29-én leváltotta a kormányfőt. Sztójay ekkor visszavonult a közélettől. A Vörös Hadsereg elől Németországban menekült, de az amerikaiak 1945 októberében kiadták Budapestnek. A Népbíróság halálra ítélte, és 1946. augusztus 22-én kivégezték.
“A halál bekövetkezett”
“A Markó – utcai ügyészségi fogház Koháry-utcai udvarán ma a kora reggeli órákban óriási tömeg várakozott, hogy szemtanúja legyen Sztójay-Sztankovics Döme, Szász Lajos és Reményi-Schneller Lajos kivégzésének” – számoltak be a lapok.” Elsőként Szász Lajost, a Sztójay- és a Szálasi-kormányminiszterét lőtték agyon. Utána következett Reményi-Schneller Lajos, aki 1938-tól az összeomlásig pénzügyminiszterként működött. “A közönség, amely síri csendben ügyelte az eseményeket, Reményi-Schneller alakjának feltűnésekor hatalmas tüntetésbe kezdett.”
“Hol az arany? Pusztulásba vitted a nemzetet! Németek cinkosai! – hangzik mindenfelől. A nagy hangzavarban csak szófoszlányok hallatszanak, amikor Csillag Dezső dr. utasítására a cölöphöz vezetik az egykori »örök pénzügyminisztert«, a legfőbb nácibérencet: Reményi-Schneller Lajost. 8 óra 37 perckor jelentik az orvosok: A halál bekövetkezett.”
“Ugyanúgy, mint az imént, Reményi-Schneller holttestét hordágyra fektetik, friss homokot szórnak a homokzsákok elé, azután hozzák a legfőbb Qulslinget: Sztójay Dömét. A közönség tüntetése fokozódik: Hitler lakája! Te hoztad a gyalázatot az országra! – kiáltják az emberek. Pontban háromnegyed kilenc órakor a nácik elsőszámú szálláscsinálója is elnyerte földi büntetését.”
