Tudomány

Visszatértek hazánkba a farkasok

Minden télen felröppen a hír: farkast láttak északi erdeinkben. Azonban ma már szó sincs vendégségről – a farkasok jó ideje velünk élnek.


Fotó: ng.hu / Kőműves Kata

A természetvédelmi szakemberek tudnak a jelenlétükről az Északi-középhegységben, de csak nagyon ritkán találkoznak velük. A Bükkben főleg kóborló állatok jelennek meg – bár néhány éve ott is megfigyeltek egy almot nevelő nőstényt -, de a Zemplénben és az Aggteleki-karszton már vélhetően állandó lakókká váltak.

Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park nagyragadozókkal foglalkozó kutatója szerint az Északi-középhegység egyes területei alkalmasak a farkas megtelepedésére. A Park nagyragadozókból kitüntetett helyzetben van, mert a területén mindhárom európai faj – medve, farkas, hiúz – előfordul. Az utóbbi kettő ráadásul immár állandóan jelen van.

A kutató szerint az Aggteleki-karszton egy farkasfalka él. “Ezek az állatok Szlovákia felől, természetes úton települtek vissza, lassan húsz éve. Mivel a külterjes állattartás az országnak eme régiójában gyakorlatilag teljesen megszűnt, ezért károkat itt nem okoznak. A vadon élő, prédának alkalmas állatok létszáma pedig oly magas, hogy a farkasok életmódja nem befolyásolja a nagyvadállomány létszámát.

Jelenleg a nemzeti park területén nagyragadozó-monitoring kutatás folyik, amelyet a kutatók szeretnének kibővíteni rádiótelemetriás vizsgálattal is. “Ennek keretében mind farkasra, mind hiúzra felhelyezünk egy-egy nyakörvet, amely műholddal és a GSM hálózattal képes kommunikálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik