Tudomány

Hiúznyomok az Északi-középhegységben

A hiúznyomra január első hetében bukkantak a Magyarországi Nagyragadozókért Alapítvány és az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai.


Mérete és alakja mellett amiatt is könnyen megkülönböztethető a farkas vagy a kutya lábnyomától, hogy nem láthatóak a karmok lenyomatai.
Fotó: Szabó Ádám

Szabó Ádám, a Nemzeti Park nagyragadozókkal foglalkozó kutatójának elmondása szerint a Nemzeti Parkban évek óta folyamatosan működik a nagyragadozó monitoring, ennek a munkának a végzése során találták a szóban forgó nyomot. “Ez frissnek volt tekinthető, mivel az éjjel esett kevés hóban reggel találtuk meg, mérete alapján fiatal állatról van szó, sajnos csak rövid távon lehetett követni.

Mivel a hiúz – hasonlóan a farkashoz – rejtett életmódot folytat, ritkán lehet látni. Ez az életmód számos kérdést vet fel a kutatók és természetvédelmi szakemberek körében, melyek pontos megválaszolásához kutatási programot indítottat. “E program során fajonként egy-egy egyed befogását, és műholdas nyomkövetővel való felszerelését tervezzük, így az állatok konkrét adatokat szolgáltatnak majd, mely adatokat nemcsak a természetvédelmi szakemberek tudnak hasznosítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik