Tudomány

Már a szemünk színe is elárul minket

Holland kutatók három új gént azonosítottak, amelyek az emberi szemszín árnyalatait határozzák meg.

A bűnügyi helyszíneken maradt DNS-nyomok elemzése így újabb adalékkal segítheti a törvényszéki szakértőket, hogy a mintákat összekössék a gyanúsítottal.

A rotterdami Erasmus Egyetem orvosi központjának kutatói mintegy 6 ezer holland önkéntes géntérképét vetették össze a szemszínekkel, az utóbbiakat meghatározó gének után kutatva. A színeket digitálisan írták le, majd egybevetették a teljes szem nagy felbontású fotójával is. A kutatók megállapították, hogy az emberi szemszínnek jóval többféle változata van, mint korábban gondolták.

Mint Manfred Kayser kutatásvezető írta tanulmányában, az emberi szemszín genetikáját vizsgáló korábbi munkák olyan tág kategóriákat alkalmaztak a jellemzésre, mint a kék, a zöld, a barna. A mostani elemzés azonban megmutatta, hogy a szemszín valójában folytonosan változik a legvilágosabb kéktől a legsötétebb barnáig.

Kayser kutatócsoportja három új gént talált, amelyekről úgy nyilatkoztak, hogy azok szignifikánsan összefüggnek a szemszínnel. A korábban már felfedezett génekkel együtt a szemszín változatainak több mint 50 százalékát tudja a genetika megmagyarázni. Az összetett emberi sajátosságok közül ezáltal a szemszínt sikerült a legnagyobb pontossággal meghatározni a genetika eszközeivel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik