Tech

Megdöbbentő, mire képesek már az aprócska robotméhek

A Harvard RoboBee projektje még 2013-ban vette kezdetét, és a robotméhek azóta látványos „evolúción” mentek keresztül. Kezdetben csak felszállni és repülni tudtak, aztán képessé váltak arra, hogy megtapadjanak bizonyos felületeken, majd jött a víz alatti mozgás lehetősége.

Utóbbi képességük lépett most nagyot előre, hiszen korábban csak alámerülni tudtak, de a vízből már nem tudtak „kiszabadulni”. Ennek most vége, hiszen Robert Wood, az egyetem gépészeti professzora egy sajtóközleményben bejelentette, hogy az általuk alkotott robotméhek mostantól nemcsak alámerülni tudnak a vízben, de akár fel is tudnak szállni onnan.

Ez emberként nem tűnik valami nagy dolognak, de a RoboBee mindössze 175 milligrammot nyom, és ilyen méretben a felületi feszültség úgy hat az apró gépezetre, mintha túlságosan erős gravitáció húzná le: tízszerese a robot súlyának és háromszorosa a robotméh emelő erejének.

A felületi feszültség ilyenkor olyan a robot számára, mint egy áthatolhatatlan fal.” – magyarázza Robert Wood.

Ahhoz, hogy ezt az áthatolhatatlan falat leküzdhesse a robotméh, a Harvard kutatói apró gyújtórakétákkal szerelték fel a szerkezetet, ami kellő erőt biztosít ahhoz, hogy áttörje a víz felületi feszültségét. A kis gépezet egy apró tartályban gázt állít elő, ezt egy szikra berobbantja, és az ebből keletkező erő éppen elég ahhoz, hogy a robotméh kirepülhessen a vízből.

Forrás: Harvard School of Engineering and Applied Sciences

Ami fantasztikus a kivitelezésben, hogy az „üzemanyagot” lényegében pont a víz szolgáltatja, amiben a robotméh úszik. Két apró elektrolitikus lemezke a folyadékot durranógázzá alakítja, és ez kerül az említett tartályba. Az előrelépés egyetlen hátránya, hogy a gáztároló miatt teljesen át kellett tervezni a robotot, így nem maradt hely szenzoroknak és a távirányításhoz szükséges eszközöknek.

A robotméh így képes felszállni, repülni, megtapadni, vízben úszni és onnan „kirobbanni”, viszont nem távirányítható, és olyan fontos feladatokra sem képes, hogy elvégezze a beporzást. Viszont nem lennénk meglepődve, ha a következő evolúciós fázist követően már ez sem okozna problémát neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik