Tech

A jövő metrókapuja messziről felismeri a fizető utast

Miközben Budapesten még mindig csak tesztelik a más országokban már évek óta bevettnek számító automatikus beléptető kapukat, az elektronikus jegyrendszer pedig továbbra is csak álom, addig Szingapúr már egy olyan rendszer bevezetésén gondolkodik, ami a belépésre jogosító kártya elővétele nélkül felismeri a fizető utasokat.

Amíg a magyar főváros tömegközlekedése még mindig az ódivatú, papíralapú jegy- és bérletrendszerrel igazolja az utasokat, addig az olyan városokban, mint London vagy Szingapúr, már elég régen megvalósult az elektronikus rendszer, aminek hála az egyenleggel feltöltött kártyák érintésével lehet bejutni (például) a metróba, sőt a brit nagyvárosban akár már PayPass képes bankkártyával is használhatjuk a beléptetőket.

Miközben Budapesten ez még mindig csak a távoli jövő (mind a működő kapuk, mind az elektronikus jegyrendszer), addig Szingapúrban már egy olyan szisztéma bevezetését tervezik, ami anélkül azonosítja az utazásra jogosultakat, hogy elő kellene venni az egyenlegünket tartalmazó kártyát.

A Today Online beszámolója szerint a szingapúri tömegközlekedésben jövőre kezdik el tesztelni azokat a kapukat, amelyek olyan RFID (Radio Frequency IDentification) technológiát használnak, amik

akár egy táskán keresztül is érzékelik a belépésre jogosító kártyákat.

A lap információ szerint a közlekedési vállalat a Bluetooth technológia használatát is fontolóra vette, ami akár arra is alkalmassá teheti a kapukat, hogy az utasok az okostelefonukat használhassák a bejutáshoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik