Tech

Több nőnek van okostévéje, mint férfinak

A 19-29 éves korosztályban szinte minden fiatalnak van okostelefonja: idén már 93 százalékuk rendelkezett ilyen eszközzel. Okostévéje azonban a fiatalok mindössze negyedének, és inkább a nőknek van. A K&H felmérése szerint a fiatalok többsége ingyen szeretne filmeket nézni, átlagosan pedig havonta körülbelül 2100 forintot lennének hajlandóak fizetni a korlátlan online filmezésért.

Az okostelefon a legelterjedtebb eszköz a 19-29 évesek táborában: 2017 első negyedévében 93 százalékuk rendelkezett vele, ami 6 százalékpontos emelkedést jelent az előző évhez képest. Mindössze 7 százalékuk mondta, hogy nem szeretne okostelefont.

A technikai eszközök között második a tablet, aránya 37-ről 35 százalékra csökkent 2017-re, harmadikként pedig az okostévék futottak be 26 százalékkal – derült ki a K&H fiatalok jóléti indexéből.

Bár okostévéje egyelőre kevés fiatalnak van, 41 százalékuk viszont szeretne. Az okostévé inkább a nők körében népszerű: 34 százalékuk használ ilyet, míg a férfiak körében csak 19 százalékos az arányuk.

200 000 forint alatt is van normális 4K-s okostévé
Az LG egyik idei modelljét vizsgáltuk be, és elégedetten álltunk fel a képernyő elől.

Bár az okosórák a negyedik helyen végeztek, de egyre népszerűbbek ebben a korosztályban. 2017 első negyedévében a fiatalok hatodának – 16 százalékának – volt ilyen eszköze, ez pedig jelentős növekedés az egy évvel korábbi 6 százalékhoz képest. Az olyan technikai eszközök, mint az okoshűtő, a robotporszívó és az okosotthon-rendszer még kevésbé elterjedtek a háztartásokban, azonban az első két eszközt vásárolni tervezők aránya az előző évhez képest jelentősen, 12-13 százalékponttal nőtt.

A felmérés a netes filmnézési szokásokat is vizsgálta, az eredményekből pedig kiderült, hogy az érintettek 89 százaléka nem fizet azért, hogy online filmeket nézzen vagy letöltse azokat. A megkérdezett fiatalok 45 százaléka egyébként nem is lenne hajlandó fizetni a korlátlan netes filmezésért.

Ugyanakkor azok, akik fizetnének, átlagosan havi 2150 forintos kiadást tartanának elfogadhatónak. Az idősebbeknek többet is megérne ez a szolgáltatás: a 19-25 évesek havi 1700 forintot, a 26-29 évesek viszont már 2850 forintot szánnának erre a célra. Ennél is többet, havi 5 ezer forintot viszont már csak 2 százalék adna ki. A fiatalok 69 százaléka még mindig szinkronnal nézi legszívesebben a filmeket, 31 százalék voksol csak az eredeti nyelves, magyar feliratos verziókra.

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H fiatalok jóléti indexe, amely az idei év első negyedében +8 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2017. március 8-19. között történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik