Remote home control system on a digital tablet.
Tech

Magyar gimi lett az első a TeenTech világbajnokságon

Pintér Mónika
Pintér Mónika

techtud rovvez. 2017. 07. 13. 13:53

Korábban a témában:

A Londonban rendezett Teen Tech Awards 2017 döntőjében spanyol és finn indulókat legyőzve az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium csapata nyert meg a nemzetközi kategóriában.

A TeenTech a tudományok, a műszaki tudományok és a technológia területén alkotó fiatalokat ösztönzi, akik innovációs alkotásaikkal mérhetik össze tudásukat. Az idei megmérettetésen kétezer, zömében angol diák vett részt, a döntőbe 19 kategória 200 csapata került.

A Trefort csapata – Lipták Zoltán, Reményi Réka és Koczka Vencel, valamint felkészítőik: Regele György, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium informatika tanára, illetve Regele Balázs, a BME MOGI Mechatronika Tanszék munkatársa – egy mobiltelefonról vezérelhető okosotthonos modellel és egy vakvezető okosbottal nyertek.

A Trefort csapata Fotó: ELTE

A döntőt június végén tartották az 1660-ban alapított Királyi Természettudományos Társaságnál (Royal Society), melynek korábban elnöke volt Isaac Newton, tagja pedig többek közt Albert Einstein is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Rescue workers take part in the search for survivors and bodies in Mexico City on September 21, 2017, two days after a strong quake hit central Mexico.
A powerful 7.1 earthquake shook Mexico City on Tuesday, causing panic among the megalopolis' 20 million inhabitants on the 32nd anniversary of a devastating 1985 quake. / AFP PHOTO / Pedro Pardo
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.